SzavazásKönyvtáros utánpótlás - mennyiség
KIT hírlevél évfolyamok2024
|
Hogyan lehet az önmagukról alkotott pozitív vágy-képet erősíteni, kiszorítva a valósnak hittetA segítőtől elsősorban adományokat várnak, a problémáik megoldását, és nem azt, hogy őket változásra bírja. Másrészt, ahhoz, hogy valaki mérlegelni tudja az életében a változások szükségességét, ahhoz némi tudás, és világlátás kellene.
Szóval, az a helyzet, hogy egy vágyott kép van bennük, amit szeretnének mutatni magukról, és amit olyan mértékben tesznek magukévá, hogy el is hiszik, ez a valós. Aztán, ha kiderül valami, ami ennek a képnek ellentmond, akkor támadni kezdenek. Milyen ismerős reakció, nem? Hányszor vontam már párhuzamot a szegregátumok világa és a politika között! Hányszor mondtam már, hogy ugyanazok a mechanizmusok, emberi és hatalmi viszonyulások működnek itt is, mint ott. Ám ott biztosan sértő lenne az összevetés felvetése is. Pedig sokat lehetne tanulni ebből. A politikusoknak is. No, de nem ez izgat engem... sokkal inkább az, hogyan lehetne ezt az önmagukról alkotott pozitív vágy-képet erősíteni, hogy kiszorítsa azt a másikat. Az önismeret fejlesztésének útja nehezen járható, mert ahhoz kellene egy összetettebb tudás, felismerések, viszonyulás, amit a beépült szocializációs minták nem támogatnak. De nem működik a tükörtartás sem, ami a valóságot mutatja. Ez egy külön terület, pszichológia, viselkedés-tudomány. Milyen jó lenne érteni ehhez is? |
FeliratkozásA heti ingyenes KIT Hírlevelet megrendelheted a kit@gmconsulting.hu-ra írt "Megrendelés" tárgyú levéllel, név és intézmény megadásával, mellyel jelzed az Adatkezelési tájékoztatóban foglaltak elfogadását. A hírlevél lemondása: ugyanígy, de „Lemondás” tárgymegjelöléssel. KIT - hírcsokrok
Néhány tematikus gyűjtemény a lapból
HírlevélrőlA hírlevél hetente (júliusban, augusztusban kéthetente), térítésmentesen, csak elektronikus formában jelenik meg. A KIT nyomtatott példányai megtalálhatók a Könyvtörténeti és Könyvtártudományi Szakkönyvtárban is (Könyvtári Intézet, Budapest). A KIT tulajdonosa: GM Info Consulting Kft. |
impresszum | szerkesztők | észrevétel e portálról |