SzavazásMennyiben látod eredményesnek az Országos Könyvtári Napokat?
KIT hírlevél évfolyamok2024
|
Hogyan lehet szintet lépni a könyvtári szolgáltatásban az épület dizájnjával? (olvasóink szavazatára)Két könyvtárépítészeti rendezvényt is tartott a Library Journal az elmúlt félévben. Az elsőre Minneapolisban került sor 2018. szeptember 21-én. A nyitó fórum az méltányosságról szóló reszponzív designra irányította rá a figyelmet. A panel moderátora rámutatott a kapcsolatra a jóllét és a befogadó közösségi terek közt. Nem csak arra kell figyelmet fordítani, amit az emberek szeretnének. Hanem arra is, amit akarnak, de nem tudnak megfogalmazni. Például mit üzen, mikor a vezetők a könyvtár felső emeletein vannak, de a dolgozók csak az alsóbb emeleteken?
A Madison Public Library 2014 óta veszi tekintetbe a könyvtár és a város fizikai és társadalmi igényeit. Először a méltányosságról szóló párbeszéden kellett változtatni. A könyvtárosokat kérdezték az olvasókkal folytatott beszélgetésekről. A beszélgetéses technikát használták a látogatók fajának, nemének, bevételének, hobbijának megértésére. Ebből következtettek a közösség szükségleteire. A nyitó panelen az előadók a költségvetési kérdéseket hangsúlyozták. Még a legmodernebb könyvtáraknak is tekintetbe kell venni az anyagiakat. Egyensúlyban kell tartani a törekvést és a valóságot. El kell kerülni a nagy változtatásokat, ha a pénz már elfogyott. De a megszorítások sem korlátozhatják a képzeletet. A "tactical urbanism" az alacsony költségvetésű időszakos környezeti változtatásokat írja le. De a nagyobb célokat fokozatosan kisebb átalakításokkal is el lehet érni. Lehetnek mozgatható Maker (barkács) terek. Többcélú terek és bútorok alakíthatóak ki. Elmosható a határ egyes gyűjteménytípusok közt vagy csökkenthető a gyűjtemény mérete. A másik építészeti rendezvény New Jersey-ben történt szeptember 28-án. A könyvtárak az államban 125 millió dolláros támogatást igényelhettek a felújításra. A Cherry Hill könyvtárosa elmagyarázta, mit kellett tenni a sikerhez. Maga mellé állítani a városi tanácsot és a polgárok tanácsadó testületét. Meg kellett mutatni, hogy valamit kapnak majd a pénzükért. Ehhez ki kell találni, milyen adatok fontosak számukra. Valakinek a felhasználók száma számít. Másnak az iskolákkal kötött partnerkapcsolatok vagy a könyvtár nyitottsága. A könyvtári építkezéshez a könyvtárosok mindegyike azt javasolta, hogy egy építészt minél előbb be kell venni az igazgatótanácsba. Segítsen a folyamatban, és mert tudja, mi mennyibe fog kerülni. Másrészt a közösséggel is érdemes ismertetni a közösségi elemzések eredményeit. Mi különbözteti meg a csoportot másoktól. Milyen szolgáltatás hiányzik. Ebből láthatják, miért lenne érdemes támogatni a könyvtárat. a realisztikus támogatáshoz pedig mindig a projekt reális költségét kell ismertetni. (ref.: Habók Lilla) |
FeliratkozásA heti ingyenes KIT Hírlevelet megrendelheted a kit@gmconsulting.hu-ra írt "Megrendelés" tárgyú levéllel, név és intézmény megadásával, mellyel jelzed az Adatkezelési tájékoztatóban foglaltak elfogadását. A hírlevél lemondása: ugyanígy, de „Lemondás” tárgymegjelöléssel. KIT - hírcsokrok
Néhány tematikus gyűjtemény a lapból
HírlevélrőlA hírlevél hetente (júliusban, augusztusban kéthetente), térítésmentesen, csak elektronikus formában jelenik meg. A KIT nyomtatott példányai megtalálhatók a Könyvtörténeti és Könyvtártudományi Szakkönyvtárban is (Könyvtári Intézet, Budapest). A KIT tulajdonosa: GM Info Consulting Kft. |
impresszum | szerkesztők | észrevétel e portálról |