Keresés a KIT archivumában:  
Könyvtár Információ Társadalom
Heti hírlevél információs és könyvtári szakemberek számára - Szemlék, hírek, kommentárok    angol zászló english flag  

Hogyan tanítsuk meg szüleinket a számítógép használatára?

Gyerekek tanítják szüleiknek a számítógép használatát. (...) Az "Online Szülők" elnevezésű projekt keretében, amelyet az oktatási minisztérium indított el, az iskola és az otthon kapcsolatát szeretnék megerősíteni azzal, hogy a szülőket megismertetik a számítógép és az internet fontosságával. Ezzel a programmal elsősorban a hátrányos helyzetű városokat célozták meg. Mióta kísérletképpen egy iskolában bevezették az új programot, azóta a gyerekek otthoni számítógép-hozzáférésének az aránya 6 százalékról 57 százalékra ugrott. (...) A kisdiákok lelkesen magyarázzák szüleiknek az internetezés vagy éppen az e-mail elküldésének szabályait. Az iskola már korábban is számtalan workshopot indított, igaz csak felnőttek számára, hogy közülük minél többen tudjanak olyan munkát vállalni, amelyhez elengedhetetlen a számítógépes tudás. (...) A szülők 48%-a gondolja úgy, hogy az internet legalább olyan fontos a gyermekek oktatásában, mint a tankönyvek; 38%-uk pedig az önképzésnél is az internetet választotta elsődleges forrásként. A felsőoktatásban pedig egyenesen a tanulók 94%-a állította azt, hogy nem tudná megírni a diplomamunkáját az internet segítsége nélkül. A kutatások is azt mutatják tehát, hogy az internet elfoglalja helyét a hagyományos oktatási módszerek között, és elengedhetetlen része lesz nemcsak az iskolai, de az otthoni oktatásnak is.

Hírforrás: Infinit Hírlevél, 161. szám, 2002. június 24. link
2002. június 26.  •  Továbbküldöm a hírt
Link e hírhez:
http://www.kithirlevel.hu/index.php?kh=hogyan_tanitsuk_meg_szuleinket_a_szamitogep_hasznalatara
Régebbi hírforrás(ok): Infinit Hírlevél, 161. szám, 2002. június 24. link
legyenek kit hírei saját honlapján

Feliratkozás

A heti ingyenes KIT Hírlevelet megrendelheted a kit@gmconsulting.hu-ra írt "Megrendelés" tárgyú levéllel, név és intézmény megadásával, mellyel jelzed az Adatkezelési tájékoztatóban foglaltak elfogadását.

A hírlevél lemondása: ugyanígy, de „Lemondás” tárgymegjelöléssel.




Hírlevélről

A hírlevél hetente (júliusban, augusztusban kéthetente), térítésmentesen, csak elektronikus formában jelenik meg. A KIT nyomtatott példányai megtalálhatók a Könyvtörténeti és Könyvtártudományi Szakkönyvtárban is (Könyvtári Intézet, Budapest).

A KIT-archívum tartalma:
Közel 28.000 hír, 2002-től
A KIT-et az EPA (Elektronikus Periodika Adatbázis) is archiválja.

A megrendelők száma kb.:
700 fő

Olvasói létszám:
kb. 1000 fő

Adatvédelem
A KIT szerkesztői a birtokukba kerülő használói adatokat bizalmasan kezelik, azt csak az eredetileg megjelölt célra használják, harmadik fél részére nem adják át. A használati adatokat csak az egyedi adatközlőket (ha tudomásukra jut) nem visszafejthető módon, összegezve teszik közzé. Pl.: összes olvasói létszám, vagy felmérés eredményeképpen: a KIT-olvasók x%-a vezető beosztású. A használói felmérésekben a válaszadás anonim.
A szerkesztők a KIT-tel kapcsolatos visszajelzéseket egymás között megbeszélik, és visszajeleznek a levélírónak.
Adatkezelési tájékoztató

A KIT tulajdonosa:

GM Info Consulting Kft.
www.gmconsulting.hu


impresszum | szerkesztők | észrevétel e portálról