"Nagyon komoly erőforrásokat tud mozgósítani az irodalomterápia", ráadásul "az irodalomban való jártasság nem feltétele a részvételnek" - állítja Béres Judit, a Magyar Irodalomterápiás Társaság elnöke. Arról is beszélgettünk vele, miben segít a kézírás, és baj-e, hogy egyre kevesebben olvasnak.

HVG: Hogyan lehet gyógyítani irodalommal?
BJ: Az irodalomterápia művészetterápia, amelynek sajátos művészi eszköze a szöveg. Alapvetően irodalmi szövegek, de ez nemcsak szépirodalmat jelent, hanem például dalszövegeket, de saját történeteket is, hiszen menet közben a kreatív és terápiás írás sokféle formáját használjuk. Az ezekben talált metaforákkal és szimbólumokkal dolgozva segítjük akár általános életvezetési kérdésekben, akár komolyabb elakadások idején is a résztvevőket.

HVG: Nem korlátozza az irodalomterápia lehetőségeit, hogy manapság egyre kevesebben egyre kevesebbet olvasnak, és egyre inkább digitálisan?
BJ: Ez csak addig hátrány, amíg valaki azt hiszi, hogy irodalomterápiára kizárólag vájt fülű, a kortárs irodalomban tájékozott, szenvedélyes olvasók jöhetnek. Holott erről szó sincs, a rövid szövegek, az olvasás és az írás mind lehetőséget jelentenek, hogy saját magunkról és az életünkről más fénytörésben gondolkodjunk. Ki is szokták emelni a hirdetéseikben a kollégáim, hogy "az irodalomban való jártasság nem feltétele a részvételnek".

Aki viszont eljön, sokszor emiatt kezdi el újraolvasni a neki és róla szóló könyveket, esetleg megkeresi a közösen feldolgozott kortárs szerzők műveit, vagy felfedezi a kézírást mint a lelki egyensúlyához szükséges mindennapos tevékenységet.