SzavazásKönyvtáros utánpótlás - mennyiség
KIT hírlevél évfolyamok2024
|
Júliusban nyit a Google e-könyvesboltjaA Google Editions nevű online könyvesboltja a tervek szerint július végén kezdi meg működését. Ebben kizárólag olyan művek lesznek kaphatók, melyek digitális terjesztésére engedélyt kaptak a kiadóktól. A Google e-könyvesboltja olyan formátumot használ majd, amely egyaránt használható például az Amazon Kindle nevű olvasóval, illetve az Apple nemrég piacra dobott iPad táblagépével, vagy más, kevésbé ismert e-könyves hardverekkel.
A Google közlése szerint a könyvesboltban elérhető köteteket gyakorlatilag bármilyen olyan eszközről, így például akár mobiltelefonról is meg lehet majd nyitni, amely internetkapcsolatra képes és felszerelték böngészőprogrammal. Az AFP beszámolója szerint az Editions könyvesbolt teljesen független lesz a Google Book Search nevű projekttől, amelynek keretében a világ összes írott anyagát digitalizálná - s amely miatt számos országban jogvitákba keveredett a cég szerzői jogi szervezetekkel. |
FeliratkozásA heti ingyenes KIT Hírlevelet megrendelheted a kit@gmconsulting.hu-ra írt "Megrendelés" tárgyú levéllel, név és intézmény megadásával, mellyel jelzed az Adatkezelési tájékoztatóban foglaltak elfogadását. A hírlevél lemondása: ugyanígy, de „Lemondás” tárgymegjelöléssel. KIT - hírcsokrok
Néhány tematikus gyűjtemény a lapból
HírlevélrőlA hírlevél hetente (júliusban, augusztusban kéthetente), térítésmentesen, csak elektronikus formában jelenik meg. A KIT nyomtatott példányai megtalálhatók a Könyvtörténeti és Könyvtártudományi Szakkönyvtárban is (Könyvtári Intézet, Budapest). A KIT tulajdonosa: GM Info Consulting Kft. |
impresszum | szerkesztők | észrevétel e portálról |