Keresés a KIT archivumában:  
Könyvtár Információ Társadalom
Heti hírlevél információs és könyvtári szakemberek számára - Szemlék, hírek, kommentárok    angol zászló english flag  

Kézdivásárhely: vállalkozó adománya volt a könyvtár pincéjének fűtése

2018. május 30-án, szerdán hivatalosan is átadták, a város elöljáróinak jelenlétében, a kézdivásárhelyi Báró Wesselényi Miklós Városi Könyvtár felújított épületét. Az intézmény aznap egyébként házigazdája volt a helyi önkormányzat rendkívüli ülésének. Ezt követően, délelőtt 10 és 12 óra között, a megyebeli érdeklődő könyvtárosokat is meghívták könyvtárbemutatóra, beszélgetésre, koccintásra.
A könyvtárvezető elmondta: a fenntartó intézmény, a polgármesteri hivatal támogatásával sikerült a pincétől a tetőig felújítani, átalakítani az épületet. A hatvanhatezer kötetből álló állományt összepakolták, majd rendszerezték - ez óriási, több hónapos munka volt. Az épület amúgy nem a legmegfelelőbb könyvtár számára: nagyon zsúfolt volt, sem tűzvédelmi, sem szakmai szempontból nem tudtak normális körülmények között működni.
Már a kilencvenes évek elején látták, hogy miközben egy jól működő könyvtárban a könyvállomány hetven százalékát szabad polcról el kellene érni, esetükben ez az arány éppen fordított volt. ... A földszint nagyon zsúfolt volt, ezért a régi beosztást teljesen felborították, és átrendezték a termeket. Az olvasóterem más arculatot kapott, és gyermekkönyv-részleget alakítottak ki. A könyvtárvezető megköszönte a támogatást a város vezetőségének, az önkormányzati képviselőknek, külön kiemelve Hegedüs Ferenc vállalkozó, kultúrmecénás nevét, akinek a pince központi fűtése köszönhető. (via ReMeK-e-Hírlevél)

legyenek kit hírei saját honlapján

Feliratkozás

Az alábbi mezőbe beírva az email címét, feliratkozhat a KIT hírlevelére.

* név:
* e-mail cím:
intézmény, cég:





adatkezelési szabályzat elolvasása


Az itt megadott adatokat csak a hírlevél kiküldésére használjuk fel.


interaktiv oktatástechnika portál logo

Hírlevélről

A hírlevél hetente, térítésmentesen, csak elektronikus formában jelenik meg. A KIT nyomtatott példányai megtalálhatók a Könyvtörténeti és Könyvtártudományi Szakkönyvtárban is (Könyvtári Intézet, Budapest).

A KIT-archívum tartalma:
Több mint 20.000 hír, 2002-től
A KIT-et az EPA (Elektronikus Periodika Adatbázis) is archiválja.

A megrendelők száma kb.:
3200 fő

Olvasói létszám:
kb. 3500 fő

Adatvédelem
A KIT szerkesztői a birtokukba kerülő használói adatokat bizalmasan kezelik, azt csak az eredetileg megjelölt célra használják, harmadik fél részére nem adják át. A használati adatokat a csak az egyedi adatközlőket (ha tudomásukra jut) nem visszafejthető módon, összegezve teszik közzé. Pl.: összes olvasói létszám, vagy felmérés eredményeképpen: a KIT-olvasók x %-a vezető beosztású. A használói felmérésekben a válaszadás anonim.
A szerkesztők a KIT-tel kapcsolatos visszajelzéseket egymás között megbeszélik, és visszajeleznek a levélírónak.

A KIT tulajdonosa:

GM Info Consulting Kft.
www.gmconsulting.hu


impresszum | szerkesztők | észrevétel e portálról