A KIT-ben rendszeresen felhívjuk a figyelmet a magyar könyvtárosok moráljára, mentális állapotára. Bár a témában a könyvtárosok érdekvédelmi szervezetei következetesen ugyan nem publikálnak reprezentatív felméréseket, azonban az általunk előállított adatok csak korlátozottan engedik meg a következtetéseket, amelyek sajnos távolról sem szívderítőek: link - Nem vigasztaló az sem, hogy a helyzet nem csak könyvtárosokra jellemző, viszont az utóbbi legalább részben saját felelősségünk. (MG)

- Annyian égnek ki a munkájukban, hogy lassan a cégvezetők is kénytelenek elismerni, baj van. Dolgozók tömegei érzik nagyon gyakran azt, hogy kiégtek, ezen pedig súlyos pénzt buknak a munkahelyek és az állam is. Azt hihetnénk, hogy a legnagyobb baj a sok túlóra, de valójában egy rossz főnök vagy gyenge munkaszervezés sokkal nagyobb károkat generál.

Egészen véve ijesztő eredményre jutnak a kutatók, amikor azt próbálják felmérni, mennyire sok ember dolgozik kiégve. A téma legnagyobb felméréseit készítő Gallup például 2020 elején azt hozta ki, hogy a dolgozók fele néha, 21 százaléka nagyon gyakran, 7 százalékuk pedig folyamatosan így érzi magát. Az azóta eltelt három évben pedig több kisebb-nagyobb kutatás szerint tovább nőtt ez az arány, mivel már 40 százalék fölötti számokat is mérnek. Miközben sokan azon háborodnak fel, hogy emberek nem dolgoznak elég lelkesen, azt azonban mégis belátják, hogy a kiégés milliárdokban mérhető károkat okoz a gazdaságnak.

Ahhoz képest, mennyire régi tudomány a közgazdaságtan, egészen sokáig nem foglalkoztak a munkahelyi kimerülés és a kiégés problémájával. Évszázadokig elvoltak azzal az alapvetéssel, hogy dolgozni mindenkinek muszáj, nagy választási lehetőségek nincsenek. Ahogyan a XIX-XX. század fordulóján szakszervezeti nyomásra elkezdték csökkenteni a munkaidőt, egész váratlan jelenségre lettek figyelmesek: sokkal jobban kezdtek el dolgozni azok, akik nem 60-65, hanem csak 45-50 órát dolgoztak egy héten.