A mai városokban [településeken - szerk.] sok ember fizikailag jelen van, de nem feltétlenül érzi magát a közösség részének. A gyors társadalmi változások, a migráció, a digitalizáció, a gazdasági különbségek vagy a társadalmi polarizáció mind gyengíthetik a közösségi kötődéseket.
A belonging ezért többet jelent annál, hogy valaki egy városban lakik: azt jelenti, hogy a város része a mindennapi életének, a hangja számít, a kultúrája és identitása látható, és lehetősége van alakítani a közös városi életet. Másképp fogalmazva: a város akkor működik jól, ha az emberek nem csak használják, hanem otthonuknak érzik az adott települést.

Ebben a gondolkodásban a városi terek kulcsszerepet kapnak: a placemaking [közösségi helyteremtés] egyik alapállítása éppen az, hogy a városi tér nem pusztán fizikai infrastruktúra, hanem társadalmi tér is. A valahova tartozás érzése kapcsolatokból, bizalomból és apró mindennapi interakciókból épül fel. Egy padból, ahol le lehet ülni. Egy térből, ahol találkozni lehet. Egy programból, amely összehozza az embereket. Ezért a közterek valójában a városi élet társadalmi infrastruktúráját jelentik. És ezért különösen érdekes a kérdés könyvtári nézőpontból is: a könyvtár valójában pontosan ilyen hely lehet.

A placemaking fontos tanulsága az is, hogy egy hely identitását nemcsak a fizikai tér alakítja, hanem az is, ahogyan az ott élők elmesélik és megélik azt. A városok történetei, mindennapi élményei és használati módjai együtt formálják azt a képet, amely alapján egy helyhez kötődni tudunk.

A városfejlesztésben ezért egyre gyakrabban beszélnek place storytellingről is: arról a folyamatról, amelyben a közösség saját tapasztalatain keresztül ad jelentést a helynek.