'Tisztességes dolog-e, hogy József Attila születésének 100. évfordulóján, Ady, Kosztolányi hazájában az írószövetség nem tudja kifizetni közüzemi számláit, mert az év hátralévő részében a már megítélt támogatásokat, a megkötött szerződésekre járó támogatásokat sem folyósítja a minisztérium?' -- tette fel a kérdést a napokban a Fidesz kultúrpolitikusa, Pálinkás József. Mintha e kérdésben ott galoppozna a hazai kultúrafinanszírozás állatorvosi lova. A szónoki kérdés mögött ott húzódik egy másik. Ez pedig a hazai művészeti szakmák működésére, az államhoz való viszonyukra vonatkozik. Pálinkás példájánál maradva: több írószövetség is van, és mindegyik támogatásra vár. Biztos, hogy a legnagyobb tagságú, ám megkövült, és az ismert botrányok miatt presztízsében jelentősen meggyengült Magyar Írószövetség nem tud tevékenységébe szponzorokat, támogatókat bekapcsolni? Biztos, hogy nem kellene az elitkultúrának önnön működési és létstratégiáit ilyen szempontból is felülvizsgálnia? Biztos, hogy az állami pénzre várás az egyedüli létmód ebben a szférában? Biztos, hogy nem lehet még több normatív szempontot behozni a támogatásba? Biztos, hogy nem tudnak foundraising-gel, szakmai tevékenységgel e szervezetek több bevételt termelni maguknak? A jelenlegi viharos helyzet talán nem kedvez annak, hogy mindezt higgadtan átgondoljuk. Pedig mégiscsak itt volna az ideje. - F: aug. 25.