Keresés a KIT archivumában:  
Könyvtár Információ Társadalom
Heti hírlevél információs és könyvtári szakemberek számára - Szemlék, hírek, kommentárok    angol zászló english flag  

Középkort idéző batyus bállal zárták az évet a Halis-könyvtárban

Középkori hangulatban szilveszterezhettek a nagykanizsaiak a Halis István Városi Könyvtárban. A hagyományos bálon idén rekordszámú érdeklődő vett részt.

A könyvtári szilveszterezésnek már évtizedes tradíciója van Nagykanizsán. Az idei bálon mintegy 160 ember búcsúztatta közösen az évet. Czupi Gyula könyvtárigazgató szerint ezeknek az eseményeknek az erejét a közösségi élmény adja és ezért gondolják sokan, hogy együtt töltik az év utolsó estéjét a bibliotékában.
- Ebben az a legszebb, hogy egy közösen összehozott, közösen összeállított tartalom. Amikor megnyitottam akkor elmondhattam azt, hogy a legtöbben azért szeretnének jönni, mert az előző esztendőkben nagyon jól érezték itt magukat. Ez egy nagyon kellemes közeg, nagyon kellemes emberek vannak és kellemes a program. Remélem most is ezt történik velünk, én legalábbis eddig ezt éreztem - nyilatkozta Czupi Gyula a Halis István Városi Könyvtár igazgatója.
Idén fellépők, kötélmászás és különböző gyermekprogramok várták a résztvevőket. A szervezők igyekeztek olyan programot összeállítani az estre, hogy valamennyi korosztály jól tudjon szórakozni.
- Mindig egy középkori tematikájú csapatot választottunk és emellett Farkas Tibor is játszott, őt az Igricek zenekarból lehet ismerni. Ezeken kívül kis bemutatókkal készültünk, a szenior táncosok is itt voltak, őket is vártuk. Úgyhogy elég sokszínű dolgot hoztunk össze - tudtuk meg Tóth Tamás szervezőtől.
A bálon - amelyen hajnalig mulathattak az egybegyűltek - a Bordó Sárkány világzenei együttes szolgáltatta a zenét 2022 utolsó és 2023 első óráiban.

Régebbi hírforrás(ok): Közösségépítés: a könyveken kívül sok minden más is jusson az emberek eszébe a könyvtárról (videó) link
legyenek kit hírei saját honlapján

Feliratkozás

A heti ingyenes KIT Hírlevelet megrendelheted a kit@gmconsulting.hu-ra írt "Megrendelés" tárgyú levéllel, név és intézmény megadásával, mellyel jelzed az Adatkezelési tájékoztatóban foglaltak elfogadását.

A hírlevél lemondása: ugyanígy, de „Lemondás” tárgymegjelöléssel.




Hírlevélről

A hírlevél hetente (júliusban, augusztusban kéthetente), térítésmentesen, csak elektronikus formában jelenik meg. A KIT nyomtatott példányai megtalálhatók a Könyvtörténeti és Könyvtártudományi Szakkönyvtárban is (Könyvtári Intézet, Budapest).

A KIT-archívum tartalma:
Közel 28.000 hír, 2002-től
A KIT-et az EPA (Elektronikus Periodika Adatbázis) is archiválja.

A megrendelők száma kb.:
700 fő

Olvasói létszám:
kb. 1000 fő

Adatvédelem
A KIT szerkesztői a birtokukba kerülő használói adatokat bizalmasan kezelik, azt csak az eredetileg megjelölt célra használják, harmadik fél részére nem adják át. A használati adatokat csak az egyedi adatközlőket (ha tudomásukra jut) nem visszafejthető módon, összegezve teszik közzé. Pl.: összes olvasói létszám, vagy felmérés eredményeképpen: a KIT-olvasók x%-a vezető beosztású. A használói felmérésekben a válaszadás anonim.
A szerkesztők a KIT-tel kapcsolatos visszajelzéseket egymás között megbeszélik, és visszajeleznek a levélírónak.
Adatkezelési tájékoztató

A KIT tulajdonosa:

GM Info Consulting Kft.
www.gmconsulting.hu


impresszum | szerkesztők | észrevétel e portálról