Keresés a KIT archivumában:  
Könyvtár Információ Társadalom
Heti hírlevél információs és könyvtári szakemberek számára - Szemlék, hírek, kommentárok    angol zászló english flag  

Közszolgálati 13. havi

Alkotmányellenesnek találta az Alkotmánybíróság (AB) a 13. havi fizetésre vonatkozó egyes rendelkezéseket, ezért azokat visszaható hatállyal megsemmisítette, mely 800 ezer közszférában dolgozó embert érint. A testület szerint önkényes, és ezért alkotmányellenes az a megkülönböztetés, amely a foglalkoztatottakat a fennálló jogviszonyuk alapján megillető juttatást ahhoz a feltételhez köti, hogy a jogviszony meghatározott napon -- január 1-jén -- fennáll-e. Az AB szerint a 2004-es 13. havi bér 2005. nulladik havi bérré való átalakításához nem voltak meg a megfelelő átmeneti szabályok, ennek következtében az új szabályozás 2004-ben hátrányosan érintette azokat, akiknek jogviszonya év közben (pl. 2004. második felében vagy épp december 31-én) szűnt meg (pl. év végi nyugdíjba vonulás). A Népszabadság úgy tudja, hogy a PM az államháztartási hiányra hivatkozva ragaszkodott ahhoz, hogy utólag se történjen meg a 13. havi illetmény kifizetése, ezért kompromisszumos javaslat született: eszerint a közszolgálati jogviszonyban állóknak az elmúlt év után nem jár 13. havi illetmény, az idén januárban és decemberben viszont fél-félhavi illetményt kapnak, majd jövőre visszaáll a régi rendszer. - F: szept. 13.

Hírforrás: link
2005. szeptember 14.  •  Továbbküldöm a hírt
Link e hírhez:
http://www.kithirlevel.hu/index.php?kh=kozszolgalati_13_havi
Régebbi hírforrás(ok): link
legyenek kit hírei saját honlapján

Feliratkozás

A heti ingyenes KIT Hírlevelet megrendelheted a kit@gmconsulting.hu-ra írt "Megrendelés" tárgyú levéllel, név és intézmény megadásával, mellyel jelzed az Adatkezelési tájékoztatóban foglaltak elfogadását.

A hírlevél lemondása: ugyanígy, de „Lemondás” tárgymegjelöléssel.




Hírlevélről

A hírlevél hetente (júliusban, augusztusban kéthetente), térítésmentesen, csak elektronikus formában jelenik meg. A KIT nyomtatott példányai megtalálhatók a Könyvtörténeti és Könyvtártudományi Szakkönyvtárban is (Könyvtári Intézet, Budapest).

A KIT-archívum tartalma:
Közel 28.000 hír, 2002-től
A KIT-et az EPA (Elektronikus Periodika Adatbázis) is archiválja.

A megrendelők száma kb.:
700 fő

Olvasói létszám:
kb. 1000 fő

Adatvédelem
A KIT szerkesztői a birtokukba kerülő használói adatokat bizalmasan kezelik, azt csak az eredetileg megjelölt célra használják, harmadik fél részére nem adják át. A használati adatokat csak az egyedi adatközlőket (ha tudomásukra jut) nem visszafejthető módon, összegezve teszik közzé. Pl.: összes olvasói létszám, vagy felmérés eredményeképpen: a KIT-olvasók x%-a vezető beosztású. A használói felmérésekben a válaszadás anonim.
A szerkesztők a KIT-tel kapcsolatos visszajelzéseket egymás között megbeszélik, és visszajeleznek a levélírónak.
Adatkezelési tájékoztató

A KIT tulajdonosa:

GM Info Consulting Kft.
www.gmconsulting.hu


impresszum | szerkesztők | észrevétel e portálról