SzavazásKönyvtáros utánpótlás - mennyiség
KIT hírlevél évfolyamok2024
|
Kutatási gyakorlatot és együttműködést oktatnak beépített könyvtárosok
Címkék: tudásstratégia (2015.05-) | marketing | kutatás + fejlesztés | könyvtár, felsőoktatási v. szak- | Kanada | használóképzés | Calgary University, Libraries and Cultural Resources | oktatás, tanulás |
A tudományos kutatással összefüggő íráskészségeket a legtöbb egyetemi kurzus nem tartalmazza explicit módon, pedig ezekre az órákon és azokon kívül is egyre nagyobb szüksége van a hallgatóknak. A kanadai Calgary Egyetemen - a szokásos egy alkalomra szorítkozó oktatás helyett - négy egymást követő héten oktatta a hallgatókat egy együttműködésre épülő, a szaktárgyat tanító oktatóból, könyvtárosból és tudományos írást tanító oktatóból álló kihelyezett team. Újratervezték az elsőéves hallgatók kurzusát, amely
- a szakirodalmi hivatkozás szerepét, - a plágium elkerülésének szükségességét és módjait, - az irodalomkutatást, - az információforrások elérését és értékelését mutatja be a hallgatóknak, valamint - annotált bibliográfiák készítését gyakoroltatja velük. Ez a kutatásalapú tanulásra/tanításra alapozott (inquiry-based) kurzus egyaránt alkalmaz formatív és szummatív értékelést, amelyben - a szokásostól eltérő módon - a könyvtáros link is részt vesz. Fontos eszköze a tükrözött (fordított) osztályterem módszere, amely arra épül, hogy a hallgatók még az órák előtt önállóan ismerik meg a tananyag egy részét, gyakran videó formájában, majd ezt mélyítik el valamelyik oktatójuk segítségével. (A kutatási készségek oktatása és a kihelyezett könyvtárosság; ref.: Koltay T.) |
FeliratkozásA heti ingyenes KIT Hírlevelet megrendelheted a kit@gmconsulting.hu-ra írt "Megrendelés" tárgyú levéllel, név és intézmény megadásával, mellyel jelzed az Adatkezelési tájékoztatóban foglaltak elfogadását. A hírlevél lemondása: ugyanígy, de „Lemondás” tárgymegjelöléssel. KIT - hírcsokrok
Néhány tematikus gyűjtemény a lapból
HírlevélrőlA hírlevél hetente (júliusban, augusztusban kéthetente), térítésmentesen, csak elektronikus formában jelenik meg. A KIT nyomtatott példányai megtalálhatók a Könyvtörténeti és Könyvtártudományi Szakkönyvtárban is (Könyvtári Intézet, Budapest). A KIT tulajdonosa: GM Info Consulting Kft. |
impresszum | szerkesztők | észrevétel e portálról |