Egy 2018-as amerikai kutatás szerint életük három szakaszában érzik magukat magányosnak az emberek: a húszas éveik végén, az ötvenes éveik közepén és a nyolcvanas éveik végén.

A magányra és az elszigeteltségre nincsen gyógyszer, de vannak módszerek, amelyekkel csökkenthető a kockázat, hogy ezek az élethelyzetek rossz hatással legyenek testi, lelki és szellemi jóllétünkre. Julianne Holt-Lunstad pszichológus-neurobiológus, akinek fő kutatási területe a társas kapcsolatok hatása az egészségre, egyik cikkében arról ír, hogy a többi között a mindfulness alapú meditáció, a kreatív tevékenységek, valamint a hála gyakorlása is alkalmas erre. Ugyancsak pozitív hatása van az önkénteskedésnek és annak, ha másokon segítünk, illetve annak is, ha hetente legalább néhány alkalommal megpróbálunk egy kis időt a szabadban tölteni, kimozdulni, szorosabbra fűzni a kapcsolatot a szomszédokkal, a helyi közösségekkel. A lista kiegészíthető azzal, hogy igyekezzünk ápolni a már meglévő kapcsolatokat, noha ezt néha egyszerűbb mondani, mint megtenni.

Egyike ezeknek az Egyesült Királyság, ahol 2018-ban magányügyi minisztert neveztek ki, de létezik az ún. social prescribing rendszere is, amikor szakemberek segítenek megtalálni azokat közösségi tevékenységeket, szolgáltatásokat, amelyek hozzájárulnak a ?páciens? jóllétéhez. Mindkét megoldásnak akadtak követői is, Dél-Koreában viszont másképp gondolkodnak: ott havonta legfeljebb 650 ezer koreai won (kb. 145 ezer forint) támogatást kapnak az elszigetelten élő fiatalok. Az év elején pedig az egész világon végigszaladt a hír, hogy Kínában egy olyan app került az Apple fizetős alkalmazáslistájának elejére, amivel tulajdonképpen jelezni tudja a felhasználó, hogy még életben van-e.

Ha Magyarországot nézzük, itt is van mit tenni. Albert Fruzsina szerint a sokszínű kapcsolati háló kialakulását nem segíti, hogy az iskolarendszer erősen szegregált, és a munkahelyeken és a lakókörnyezetben sem nagyon találkoznak egymással különböző státuszú vagy élethelyzetű emberek, főleg a nagyobb városokban. Az sem könnyíti meg a helyzetet, hogy ún. közösségi helyekből, vagyis a mindenki számára elérhető találkozási pontokból egyre kevesebb van, bár tény, hogy ez nem csak hazai probléma. A szakértő szerint önkormányzatok, civil szervezetek, pályázatok révén biztosítani kellene a közösségépítő intézmények, helyek pótlását, létrehozását.

Ahogy a vallás nagyon jó kapcsolódási pont, úgy egy erős civil szféra is segíthet azon, hogy a közös értékek, ügyek, érdeklődési körök mentén összehozza az embereket, érdemes lenne ebből a megfontolásból támogatni például a tömegsportot is ? mutatott rá a szakértő. A fentiekhez hasonlóan fontos lenne, hogy a véleményformálók minél szélesebb körben tudatosítsák, hogy a társas kapcsolatok az egészség egyik alapkövét jelentik és komoly értéket képviselnek. Foglalkozni kell az intézményi háttérrel is, jó példa erre a pszichológiai segítségnyújtás és pszichoedukáció, de az állami ellátás kapacitáshiánnyal küzd, a magánellátás anyagi vonzata és hozzáférhetősége pedig sokakat kizár ebből a lehetőségből.