SzavazásKönyvtáros utánpótlás - mennyiség
KIT hírlevél évfolyamok2024
|
Magyar vonatok valós idejű követése Google TérképekenA MÁV-ról jellemzően nem az innovativitás jut az ember eszébe, de azt már két éve, a mozdonyok MFB-vel, azaz műholdas mozdonyfedélzeti berendezéssel való felszerelésekor sejteni lehetett, hogy ebből még lesz valami komolyság. A dolog most ott tart, hogy a MÁV Trakció oldalán az elektronikus menetigazolvány, azaz e-Mig 3.0 verziójával [ link ] bárki nyomon követheti a Magyarországon éppen közlekedő vonatokat. A 30 másodpercenként frissülő térkép főleg műhold nézetben és megfelelő ráközelítéssel látványos. A vonatot jelképező kis zöld pont fölé vitt egérrel azt is megnézhetjük, hogy melyik járatról van szó, no meg persze azt, hogy mennyi késésben van.
|
FeliratkozásA heti ingyenes KIT Hírlevelet megrendelheted a kit@gmconsulting.hu-ra írt "Megrendelés" tárgyú levéllel, név és intézmény megadásával, mellyel jelzed az Adatkezelési tájékoztatóban foglaltak elfogadását. A hírlevél lemondása: ugyanígy, de „Lemondás” tárgymegjelöléssel. KIT - hírcsokrok
Néhány tematikus gyűjtemény a lapból
HírlevélrőlA hírlevél hetente (júliusban, augusztusban kéthetente), térítésmentesen, csak elektronikus formában jelenik meg. A KIT nyomtatott példányai megtalálhatók a Könyvtörténeti és Könyvtártudományi Szakkönyvtárban is (Könyvtári Intézet, Budapest). A KIT tulajdonosa: GM Info Consulting Kft. |
impresszum | szerkesztők | észrevétel e portálról |