SzavazásKönyvtáros utánpótlás - mennyiség
KIT hírlevél évfolyamok2024
|
Már iskolai cenzorként is bevetik a mesterséges intelligenciát (Iowa)
Címkék: USA | tudásstratégia (2015.05-) | mesterséges intelligencia | könyvtár, iskolai | hozzáférés, nyitva tartás | oktatás, tanulás | információ (elmélet, politika) |
Nem mindegy, hogy milyen könyv kerül a gyerekek kezébe. Éppen ezért alkalmaznak egy gyors módszert a tartalmak átfésülésére néhány amerikai iskolában: mesterséges intelligenciát hívnak segítségül. Átnyálazni sok ezer oldalt meglehetősen nagy kihívás, persze nem a mesterséges intelligenciának. Ennek tudatában vetették be egy iowai iskolai körzetben az MI-t, hogy még a 2023/2024-es tanév előtt megtalálják az iskolai könyvtár könyveiben a káros, illetve a gyerekek életkorának nem megfelelő tartalmakat, majd "emberi felülvizsgálat után" eltávolítsák ezeket a könyveket.
Még májusban fogadta el az állam törvényhozása a 496-os szenátusi aktát, amely átfogó változtatásokat vezetett be az állam oktatási tantervében. Konkrétan korlátozza, hogy milyen könyveket lehet elérhetővé tenni az iskolai könyvtárakban és az osztálytermekben. Megköveteli, hogy a művek legyenek "életkornak megfelelőek", és ne legyen bennük "szexuális aktusok leírása vagy vizuális ábrázolása". Persze annak biztosítása, hogy a kerület archívumában minden könyv be is tartsa ezeket az új szabályokat, hatalmas vállalkozássá vált. Egyszerűen nem lehetséges minden könyvet elolvasni, és ezekre az új követelményekre szűrni. A mesterséges intelligencia viszont segíteni tudott a könyvekben található, nyíltan szexuális tartalmak felderítésében, és 19 művet jelölt meg annak érdekében, hogy megszabadítsa a könyvtárakat az életkornak nem megfelelő irodalomtól. |
FeliratkozásA heti ingyenes KIT Hírlevelet megrendelheted a kit@gmconsulting.hu-ra írt "Megrendelés" tárgyú levéllel, név és intézmény megadásával, mellyel jelzed az Adatkezelési tájékoztatóban foglaltak elfogadását. A hírlevél lemondása: ugyanígy, de „Lemondás” tárgymegjelöléssel. KIT - hírcsokrok
Néhány tematikus gyűjtemény a lapból
HírlevélrőlA hírlevél hetente (júliusban, augusztusban kéthetente), térítésmentesen, csak elektronikus formában jelenik meg. A KIT nyomtatott példányai megtalálhatók a Könyvtörténeti és Könyvtártudományi Szakkönyvtárban is (Könyvtári Intézet, Budapest). A KIT tulajdonosa: GM Info Consulting Kft. |
impresszum | szerkesztők | észrevétel e portálról |