Keresés a KIT archivumában:  
Könyvtár Információ Társadalom
Heti hírlevél információs és könyvtári szakemberek számára - Szemlék, hírek, kommentárok    angol zászló english flag  

Márai 2. -- javult a működés és a kínálat

Thimár Attila, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) könyvkiadási kollégiumának vezetője a 180 percben elmondta, a Márai-program első fordulója eredményesen lezárult, tehát a kiadók és a könyvtárak is kihasználták a lehetőséget: előbbiek jelöltek köteteket a listára, utóbbiak pedig választottak róla.
Jelenleg már a második forduló is az utolsó szakaszánál tart, létrejött egy ezer címből álló lista, amely egy-másfél héten belül lesz publikus az NKA honlapján. Ezek után, június elejétől, a könyvtárak bejelenthetik igényeiket, jelezhetik, melyik könyvből hányra van szükségük.
Thimár Attila elmondta, a Márai 1 tapasztalatai alapján a második fordulóban ügyeltek rá, hogy a lista szórtabb legyen, több kiadónak több kiadványa jelenjen meg rajta, így természettudományos szakkönyvek is, amelyekből korábban hiány volt. A gyermekkönyvek választéka ugyancsak bővült -- tette hozzá a kollégiumi elnök.

legyenek kit hírei saját honlapján

Feliratkozás

Az alábbi mezőbe beírva az email címét, feliratkozhat a KIT hírlevelére.

* név:
* e-mail cím:
intézmény, cég:





adatkezelési szabályzat elolvasása


Az itt megadott adatokat csak a hírlevél kiküldésére használjuk fel.



Hírlevélről

A hírlevél hetente, térítésmentesen, csak elektronikus formában jelenik meg. A KIT nyomtatott példányai megtalálhatók a Könyvtörténeti és Könyvtártudományi Szakkönyvtárban is (Könyvtári Intézet, Budapest).

A KIT-archívum tartalma:
Közel 25.000 hír, 2002-től
A KIT-et az EPA (Elektronikus Periodika Adatbázis) is archiválja.

A megrendelők száma kb.:
700 fő

Olvasói létszám:
kb. 1000 fő

Adatvédelem
A KIT szerkesztői a birtokukba kerülő használói adatokat bizalmasan kezelik, azt csak az eredetileg megjelölt célra használják, harmadik fél részére nem adják át. A használati adatokat a csak az egyedi adatközlőket (ha tudomásukra jut) nem visszafejthető módon, összegezve teszik közzé. Pl.: összes olvasói létszám, vagy felmérés eredményeképpen: a KIT-olvasók x %-a vezető beosztású. A használói felmérésekben a válaszadás anonim.
A szerkesztők a KIT-tel kapcsolatos visszajelzéseket egymás között megbeszélik, és visszajeleznek a levélírónak.
Adatkezelési tájékoztató

A KIT tulajdonosa:

GM Info Consulting Kft.
www.gmconsulting.hu


impresszum | szerkesztők | észrevétel e portálról