Az utóbbi időben ismét felélénkült a vita annak kapcsán, hogy vajon érdemes lenne-e a kötelező olvasmányok közül kivenni azokat a műveket, amelyek korban és nyelvileg már nagyon távol állnak a mai diákoktól, ezért nagy nehézségbe ütközik az olvasásuk. Sok tanár és szakértő szívesen emelne be több kortárs művet az olvasmányok közé és örülne, ha nem kronológiai sorrendben kellene tanítani a műveket. Mások viszont elképzelhetetlennek tartják és veszélyben látják a közös "alapműveltséget", ha valaki úgy érettségizik le, hogy nem olvasott például Jókait.
"Egy holland kutatás egészen felnőttkorukig követett diákokat. Az egyik csoport hagyományos irodalomtörténeti és -elméleti oktatásban részesült, a másik csapat viszont olvasási élményre koncentráló módszerrel találkozott. A vizsgálat egyértelműen arra jutott, hogy az utóbbi csoport olvas többet, sőt az irodalomelméleti fogalmakkal is ők vannak inkább tisztában. Éppen ezért én annak vagyok a híve, hogy nyolcadikig élményközpontú olvasóvá nevelés folyjon az iskolákban, tematikusan ismerkedjenek a magyar irodalommal a gyerekek az életkori sajátosságaiknak megfelelően. Utána pedig jöhet az irodalomelméleti, irodalomtörténeti rész" - mondja Steklács János, aki szerint valószínűleg a szívesen olvasó ember egy szakszöveggel is jobban elboldogul.
Ilyen szempontból az olvasásszakértő szerint örömteli, hogy a magyar tanulók a mesék megértésében kifejezetten jók, míg például az ázsiai diákokkal az ismeretközlő szövegeket értik meg jobban. A felmérésben a gyerekek ugyanis kétféle szövegtípussal találkoznak: egyrészt úgynevezett élményszerző szövegekkel, mint a mesék vagy irodalmi alkotások, másrészt ismeretközlő szövegekkel, amelyek hasonlítanak a tankönyvi anyagokra, a magyar gyerekek teljesítménye mindkét típusnál javult.