Az államnak - ha fejleszteni akar - látnia kellene ezt az állapotot: hol van kapacitáshiány, hol áll minden egyetlen emberen, hol volna szükség együttműködésre. Csakhogy ha a támogatási rendszerben a gyengeség feltárása azzal járhat, hogy kevesebb pénzt kapsz vagy támadási felületet adsz, akkor a gyengeséget eltakarni nem jellemhiba, hanem racionális viselkedés. Így áll össze az ördögi kör: a szakma nem bízik az államban, ezért nem tárja fel a problémáit; az állam torzított képet kap, ezért rosszul célzott beavatkozásokat hoz; ezek igazolják vissza a szakma bizalmatlanságát; és a következő körben még kevesebb látszik.
Both Miklós, a Hagyományok Háza főigazgatója cikksorozatának negyedik része.

Van egy jelenet, amelyet minden intézményvezető ismer, és amelyet én is sokszor átéltem. A miniszter ellátogat egy szakma éves nagyrendezvényére - amelyet jórészt állami pénzből rendeznek -, és mindent rendben talál. A színpad szép, a viselet ragyog, a nézőtér tele. Beszédek, zászlók, fotók. A szakma a legjobb arcát mutatja, a döntéshozó pedig látott egy működő területet. Csakhogy közben semmi lényeges nem derült ki.

A nagypolitika ideje a ciklus: négy év, amelyből a látványos első és a kampányoló utolsó a meghatározó.
A szakmai világok ideje ezzel szemben a reprodukció: az az idő, amíg egy gyerekből, aki ma lép be az első táncházba, az első múzeumpedagógiai foglalkozásra, az első próbaterembe, tanító, kutató, mester lesz. Ez tizenöt-húsz év: nem években számolnak, hanem nemzedékekben.
A legismerősebb példa nem is a kultúrából való. Egy kormány joggal büszke egy olimpiai éremre. Csakhogy az az érem jellemzően nem annak a ciklusnak a terméke: a sportoló tizenöt évvel korábban kezdett, tíz évvel korábban került jó edzőhöz, öt évvel korábban lett nemzetközileg versenyképes. Egy szakmai világ kérdése ezért sosem az, hány érem született idén, hanem az, hogy hány olyan tizenhárom évesünk van ma, akiből tizenkét év múlva olimpikon lehet? És pontosan ugyanez a kérdés vonatkozik a népzenészre, a restaurátorra, a régészre, a zenetanárra, a koreográfusra. Egy szakmai világ állapotát nem az mutatja meg, mit produkál ma. Az mutatja meg, mit képes reprodukálni holnap.