A változás kockázatvállalással jár, és ellentmond a biztonság iránti vágyunknak, amely az emberi lélek természetes igénye. A pszichológus szerint nem vagyunk túl jók a változásmenedzsmentben, hiszen itt az élő példa, a válság, amely révén kiderül, hogy azok járnak-e jól, akik dobbantanak, vagy azok, akik kivárnak. A munkapszichológus arra az álláspontra helyezkedett, hogy hosszú távon a változtatni tudók lesznek a nyerők. A változás -- legyen az pozitív avagy negatív -- mindig előrevisz, általa tudunk csak fejlődni. Aki ezt belátja, az lehet a nyerő. A krízis utáni helyzetet alapvetően az határozza meg, hogy a krízis alatt mit teszünk a helyzettel. Ha csak passzívan kivárunk, akkor passzív elszenvedői leszünk a helyzetnek. Ha a mában élünk, és megpróbáljuk kihozni azt, amit ma megtehetünk a helyzettel, akkor a mai körülményeknek megfelelően viselkedünk, nem a tegnapi nap szerint élünk. A krízisekhez való viselkedést, a változásokhoz való hozzáállást alapvetően meghatározza az, hogy abban nőttünk-e fel, hogy a változások passzív elszenvedői vagyunk, vagy megszoktuk, hogy magunk alakíthatjuk az életünket, annak aktív irányítói vagyunk. Ha valaki képtelen elválni, és feldolgozni a veszteségeket, akkor számára nagyon nehéz megküzdeni a mindennapi kihívásokkal -- vezette le a pszichológus.
A félelem a bukástól és a sikertől két általános aspektusa a változásoktól való tartózkodásunknak. Mindkét esetben visszatükröződik az alacsony önértékelésről és önbizalomról kialakult -- egymáshoz hasonló negatív képzet. Ha az önértékelés foka magas, akkor a változás kedvező fogadtatásra talál, hiszen ebben az esetben mint a növekedés, az előrelépés egy lehetséges motívumként előtérbe kerül.