Az aktuális tudományos álláspont szerint az ember körülbelül 33 éves koráig nyitott az új zenékre, aztán már egyre kevésbé érdeklődik irántuk - eddigre már kialakul az ízlés, és egyre kevésbé érdekesek az újdonságok. Egy tanulmány szerint a legtöbb zenei impulzus 24 éves kora táján éri az embert, ez 12 és 24 éves kor között javarészt popzenét jelent, legalábbis a brit fiatalok esetében, a rétegműfajok általában csak ezek után jutnak nagyobb szerephez. Míg végül el nem érjük a krisztusi kort, amikor már nem marad más, mint a nosztalgia.
Ennek több oka is van, és ezek közül csak az egyik az, hogy harminc felett a legtöbben arra panaszkodnak, hogy nincs már idejük új zenéket keresni. Egy ezerfős online felmérésben a válaszadók 16 százaléka mondta azt, hogy a munkája miatt nem jut ideje ilyesmire, 11 százalékuk a családot hibáztatta, 19 százalékuk pedig a bőség zavarára panaszkodott - annyi zenét lehetne hallgatni, hogy inkább nem is keresnek újat. A fiatalkori klasszikusok azért megmaradnak: ezek nagyobb eséllyel okoznak a későbbiekben is örömet, mint az újdonságok.
Egy kutatás szerint a legerősebb emlékek 10 és 30 éves kor között rögzülnek - ide értve a zenéket is. A Spotify adatai szerint a felhasználók leggyakrabban azokhoz a zenékhez nyúltak vissza, amelyeket 14 éves korukban hallgattak, de általánosságban véve elmondható, hogy a tinédzserkori nagy kedvencek köszönnek vissza a későbbiekben is - persze néhány kivételtől eltekintve.