A norvég beszerzési rendelet (innkjöpsordningen) a kötelespéldány rendelet egyfajta kiegészítése. A rendszer az 1960-as évek óta azt a cél szolgálja, hogy a Norvég Művészeti Bizottság megbízott szakértői által kiválogatott norvég szépirodalmi művek eljussanak az ország összes közkönyvtárába. A körbe bekerülést a kiadók kezdeményezik kiadványaik számára. Azaz Norvégiában felismerték: a kezdetben 1000-es nagyságrendű beszerzett példányszámmal megéri biztos talajt kínálni szerzőknek, kiadóknak egyaránt. Továbbá: a rendszer könnyebbséget jelent a könyvtáraknak is: kevesebbet kell foglalkozniuk a beszerzéssel, ha azt országosan végzik. Emögött az a tény is rejlik, hogy az ország egyes területein nem tér el gyökeresen a használói igény, tehát a beszerzés jelentős hányada központosítható.

Az évek során a beszerzendő művek köre kibővült gyermek- és ifjúsági irodalommal, képregényekkel, illetve norvégra fordított világirodalmi művekkel is, habár szegmensenként külön-külön határozzák meg a közkönyvtárakba eljutó példányszámot. Az alapgondolat az, hogy legyen egy olyan nemzeti szépirodalmi minimum, amely művek mindenhol megtalálhatóak a közkönyvtárakban (vö.: minőségbiztosítás). A rendszer aztán fokozatosan bővült más műfajokkal is, bár ott már nem garantálják, hogy minden kiválogatott műből mindenhová jut. Ha nincs elég példány, akkor lakosságarányosan terjesztenek a kistérségek között. Időről időre persze fellángol a vita, hogy ki és milyen szempontok szerint válogasson, egyáltalán szükség van-e ilyen fajta központi beszerzésre, egyfajta kánon meghatározására ezáltal. A központosított beszerzési rendszer azonban évtizedek óta eredményesen működik, és teljesen egyedi a skandináv térségben is. Mindez természetesen nem korlátoz egy könyvtárat sem, hogy e kiadványok mellett mást, vagy többet szerezzen be. A művek körét időközben kiterjesztették az e-könyvekre is.