SzavazásKönyvtáros utánpótlás - mennyiség
KIT hírlevél évfolyamok2024
|
MISZJE - a haszonkölcsönzések után is jár jogdíjSokakat kifejezetten meglepetésként ér, hogy a haszonkölcsönzések után egyáltalán jár jogdíj, pedig nemcsak a szerzők és a fordítók, hanem a szerkesztők is részesülnek a könyvtári kölcsönzések után járó összegből.
Nyílt napot tartottak a Magyar Irodalmi Szerzői Jogvédő és Jogkezelő Egyesület (MISZJE) Bajza utcai irodájában. A 2009-ben alakult szervezet a könyvtári haszonkölcsönzések után járó jogdíjak kifizetésével foglalkozik. Az egyesület a naptári évre az állami költségvetésből kap meghatározott összegű jogdíjkeretet, amelyet az egyesület működésének fenntartását szolgáló kezelési költség levonása után feloszt a jogdíjra jogosultak között. Csepregi János, a MISZJE irodavezetője a nyílt napon elmondta, hogy nem mindig könnyű felkutatni a jogosultakat, hiszen a romantikus regények, lektűrök szerzői vagy fordítói gyakran álnéven jelentetik meg írásaikat vagy fordításaikat. Sokakat kifejezetten meglepetésként ér, hogy a haszonkölcsönzések után egyáltalán jár jogdíj, pedig nemcsak a szerzők és a fordítók, hanem a szerkesztők is részesülnek a könyvtári kölcsönzések után járó összegből. A jogdíjra vonatkozó jogosultság a szerző halálát követően még hetven évig áll fen, ez idő alatt az örökösöket illeti meg az összeg. A minimálisan kifizethető tétel tízezer forint, viszont az ennél alacsonyabb összegű jogdíjak halmozódnak, és ha öt éven belül elérik ezt a minimális szintet, akkor kifizethetővé válnak. Az adott naptári évben egy jogosult részére kifizetett összeg azonban nem haladhatja meg a 250 000 forintot. |
FeliratkozásA heti ingyenes KIT Hírlevelet megrendelheted a kit@gmconsulting.hu-ra írt "Megrendelés" tárgyú levéllel, név és intézmény megadásával, mellyel jelzed az Adatkezelési tájékoztatóban foglaltak elfogadását. A hírlevél lemondása: ugyanígy, de „Lemondás” tárgymegjelöléssel. KIT - hírcsokrok
Néhány tematikus gyűjtemény a lapból
HírlevélrőlA hírlevél hetente (júliusban, augusztusban kéthetente), térítésmentesen, csak elektronikus formában jelenik meg. A KIT nyomtatott példányai megtalálhatók a Könyvtörténeti és Könyvtártudományi Szakkönyvtárban is (Könyvtári Intézet, Budapest). A KIT tulajdonosa: GM Info Consulting Kft. |
impresszum | szerkesztők | észrevétel e portálról |