Május elseje munkaszüneti nap. A munka ünnepeként szerepel a köztudatban. Az erre a napra jellemző kellemes időjárás ki szokta csalogatni a családokat a majálisokra. Igazi tavasz ünnep sörrel és virslivel. De tényleg csak ennyi?
Sokan még ma is olyan intézménynek tekintik a szakszervezeteket, amelyek dolga a munkavállalók érdekeinek védelme és szolgáltatások nyújtása. A legtöbben a szakszervezeteket a tisztségviselőkkel azonosítják. A kritika is nekik szól. A legtöbben úgy gondolják, hogy ha hangosabban állnának ki a dolgozók érdekeiért, sikeresebbek lennének. Azoknak, akik csak felületesen ismerik a szakszervezeteket - és ma ez a nagy többség -, magyarázatuk is van arra, hogy miért nem érnek el eredményeket: "biztos megvették őket". Ez azonban köszönőviszonyban sincs a valósággal.
- Először is, a szakszervezet nem azonos a tisztségviselőkkel. A szakszervezet a munkavállalók önkéntes érdekérvényesítő közössége. A tisztségviselők pedig olyan tagok, akiket maguk közül választanak meg képviseleti feladatok ellátására. Így aztán a tevékenységüket is ellenőrizhetik, és akár vissza is hívhatók.
- Másodszor, a szakszervezetek befolyását kizárólag a tagok összefogása adja. Azaz nem attól függ, hogy milyen hangosak a tisztségviselők. Jól, azaz demokratikusan működő szakszervezetekben a tagok közösen tűznek ki célokat és döntenek arról, hogy mit hajlandók tenni azok megvalósulásáért. Ezt követően pedig részt is vesznek a célok eléréséhez szükséges folyamatokban. Akik kívül állnak, azaz nem tagok, azokra a munkáltatók és a döntéshozók azt mondják, hogy elégedettek. Pedig nem azok - a távolmaradásukkal mégis ezt fejezik ki.

Ahhoz, hogy a munkavállalói célok megvalósuljanak, azon kell változtatni, amin mi magunk tudunk - a saját szemléletünkön. Elsőként azzal, hogy elfelejtjük a szakszervezetekről kialakult hibás felfogást és újra felismerjük az összefogásban rejlő lehetőséget és erőt. Ehhez a változáshoz képzett tisztségviselőkre és tagokra van szükség.