Egy norvég kisvárosban a bevándorlási hivatal kötelező bevezető programot szervezett norvég nyelvből, irodalomból és társadalomismeretből a bevándorlók számára a közkönyvtár részvételével. A kurzus során gyakori volt, hogy a résztvevők hetente 2-3-szor, nem ritkán naponta ellátogattak a könyvtárba. A férfiak aktív könyvtárhasználóknak bizonyultak, különösen jeleskedtek a számítógépek használatában. A nők maguk is részt vettek a gyermekrészleg által szervezett meseprogramokban, alkalmanként anyanyelvükön meséltek is a gyereknek. A könyvtárat találkozóhelyként is használták. A kurzus befejeztével csökkent ugyan a látogatások száma, de a bevándorlók a lelkes könyvtárhasználók között maradtak.
Norvégiába érkezésükkor határtalan bizalmat tanúsítottak minden iránt, ami norvég. Később a nehézségeket (bürokrácia, nyelv, elhelyezkedés stb.) tapasztalva általános bizalmuk csökkent. Nagy bizalommal fordultak viszont a könyvtár mint intézmény felé, és biztonságos helyként tekintettek rá, olyan helyként, amely mindenki számára szolgáltat, tekintet nélkül arra, melyik országból érkezett. Bizalmuk még nőtt is, ahogy telt az idő. Általában kevés bizalmat tanúsítottak a számukra idegenek iránt, a könyvtár használóit viszont a közös érdeklődési terület miatt bizalmukba fogadták. A megkérdezett könyvtáros úgy vélte, hogy előnyös lehet az integráció szempontjából, ha a könyvtár bevándorlót is alkalmaz. (A közkönyvtárak szerepe a menekültek integrációjában: egy észak-norvég város esete; ref.: Hegközi I.)