SzavazásKönyvtáros utánpótlás - mennyiség
KIT hírlevél évfolyamok2024
|
Neoliberális fordulat a kultúrpolitikában?
Címkék: szakmai szintű irányítás | tervezés, stratégia | fenntartó | információ (elmélet, politika) |
Csák János, az újonnan létrehozott Kulturális és Innovációs Minisztérium vezetője február 1-jén a kultura.hu interjújában link számolt be az ötödik Orbán-kormány kultúrpolitikai elképzeléseiről. A választások után egy teljes évnek kellett eltelnie tehát, mire megtudhattuk, milyen tervei vannak a Fidesznek, milyen változások várhatóak a kultúra területén. "Vége azoknak az időknek, amikor majd az állam megoldja" - mondta el Csák János. De milyen idők jönnek akkor?
Csák János rámutatott: a kormányzati kultúraértelmezés kerete továbbra is az "Isten, haza, család" triumvirátusa (jelentsen ez bármit). A miniszter inkább azt húzta alá, hogy az állam mostantól a piacilag eleve sikeres, vagy a jövőben piacképesnek tűnő kulturális tevékenységeket szeretné támogatni. A miniszter értelmezése szerint az államnak az a feladata, hogy piacra nevelje a magyar kultúrát. Emellett a magánfinanszírozás, más szóval mecenatúra megerősítését és a középosztály szerepét emelte ki. Csák János feladatának látja továbbá, hogy a kulturális szereplők "professzionálisabb szemlélet sajátítsanak el" minisztersége alatt. Csák János megfogalmazása szerint "a kultúra célközönsége a középosztály", nekik pedig van kultúrára elkölthető jövedelmük, mert a miniszter szerint a személyi jövedelemadó 15 százalékra csökkentésével az állam sok pénzt hagyott az emberek zsebében. "Tehát az állam már allokált pénzt, csak nem címkézte fel." - magyarázta a miniszter. Kőszeghy Ferenc (Mérce) konklúziója: Saját törvényei vannak, ugyanúgy meghatározza és lehatárolja a kultúrát. Sőt, befogadó helyett fogyasztóvá tesz minket, pedig tudhatnánk: nem ugyanaz megvásárolni egy művet/élményt, mint valójában befogadni, átélni. Az állam feladása - habár a jelen körülményei között érthető az apátia - önfeladás, behódolás a piacnak. |
FeliratkozásA heti ingyenes KIT Hírlevelet megrendelheted a kit@gmconsulting.hu-ra írt "Megrendelés" tárgyú levéllel, név és intézmény megadásával, mellyel jelzed az Adatkezelési tájékoztatóban foglaltak elfogadását. A hírlevél lemondása: ugyanígy, de „Lemondás” tárgymegjelöléssel. KIT - hírcsokrok
Néhány tematikus gyűjtemény a lapból
HírlevélrőlA hírlevél hetente (júliusban, augusztusban kéthetente), térítésmentesen, csak elektronikus formában jelenik meg. A KIT nyomtatott példányai megtalálhatók a Könyvtörténeti és Könyvtártudományi Szakkönyvtárban is (Könyvtári Intézet, Budapest). A KIT tulajdonosa: GM Info Consulting Kft. |
impresszum | szerkesztők | észrevétel e portálról |