A digitális világ által ígért optimalizáció így egyenes út a kiégéshez: nincs senki, aki a hosszas agyatlan görgetés után azzal tenné le a telefonját, hogy "na, milyen jót Facebookoztam!", és nagyon sokan teljesen őszintén, bármiféle képmutatás nélkül mondják azt, hogy persze hogy egy könyvet szeretnének olvasni egy órán át esténként, és nem céltalanul netezni a telefonjukon. De ez az állandó készenlét, az önoptimalizáció folyamatos kényszere nagyon nagy erőkkel telepszik ránk.
Egy amerikai pszichológus, John Cohen írt arról saját tapasztalatai alapján, hogy a fiatal páciensei egy folyamatos kettős nyomásban élnek: mindannyian iszonyatosan vágynak a nyugalomra, a hátralépésre, a lelassulásra. De közben mindenki nagyon tart attól, hogy ha hátralépne, akkor mi mindenről maradna le. Emiatt egy állandó feszültségben élnek, és képtelenek a pihenésre.
Ehhez társul az a kulturális nyomás, hogy a tökéletes élet mindig csak egy karnyújtásnyira van tőled, és az a folyamatosan sulykolt üzenet, hogy ha keményebben dolgozol, mindenben jobb lehetsz, örök elégedetlenséghez vezet, egyszerűen nem tudod megbecsülni azt, amit már elértél.
Anne Helen Petersen (a Képtelen vagyok: Hogyan váltak a milleniálok a kiégett generációvá c. könyv szerzője) szerint ezen a ponton szállja meg a munka logikája a szabadidőnket is: az, hogy milyen filmekre ülünk be, hogy milyen könyveket olvasunk, hogy milyen edzésre vagy jógaórára járunk, hogy milyen podcasteket hallgatunk, mind arról is tanúskodnak, hogy a kulturális fogyasztásaink révén melyik osztályhoz soroljuk magunkat. Akkor is, ha anyagilag közben ennél jóval ingatagabb a helyzetünk, és akkor is, ha rengeteg erőforrást igényel, hogy fenntartsuk ezt a képet magunkról.
A különféle életmódkönyvek, életvezetési appok, a rengeteg tuti tipp, ami az életed rendbe rakását ígéri az interneten, Petersen szerint mind elégtelennek fog bizonyulni. Azért, mert egy alapvetően társadalmi problémát személyes problémaként kezelnek.