Keresés a KIT archivumában:  
Könyvtár Információ Társadalom
Heti hírlevél információs és könyvtári szakemberek számára - Szemlék, hírek, kommentárok    angol zászló english flag  

Nyílt adatok - a Holland Statisztikai Hivatal szolgáltatásában

Úgy tűnik, hogy Hollandiában komolyra kezd fordulni a nyílt adatok ügye. Tegnap egy kormánypárti (VDD - Néppárt a Szabadságért és Demokráciáért) képviselő a belügyminiszterrel közösen jelentette ki, hogy a VDD szorgalmazza az kormányzati adatok nyílttá tételét. A tervezett "Nemzeti Nyílt Adat Központ" szerepére a Központi Statisztikai Hivatal lenne leginkább hivatott, hiszen a legtöbb kormányzati adat eleve náluk összpontosul, ráadásul tavaly mér léptek is a nyílt adatok irányába: jelenleg 3400 adatbázis 14 milliárd rekordja érhető el nyílt adatként. Számítások szerint pusztán a holland üzleti szektor 200-900 milliót spórolhatna ezzel a lépéssel. A teljes EU-ra vetítve pedig az Európai Bizottság szerint 140 milliárd eurós hatása lenne az adatok megnyitásának. Egy civil szervezet, az Open State Data (link azt kifogásolja ugyanakkor, hogy a statisztikai adatok nem fedik le a teljes állami adatvagyont, tehát további lépéseket látnának szükségesnek, és a Statisztikai Hivatalt sem látják ugyanezért ideális jelöltnek az adatközpont vezetésére.

legyenek kit hírei saját honlapján

Feliratkozás

A heti ingyenes KIT Hírlevelet megrendelheted a kit@gmconsulting.hu-ra írt "Megrendelés" tárgyú levéllel, név és intézmény megadásával, mellyel jelzed az Adatkezelési tájékoztatóban foglaltak elfogadását.

A hírlevél lemondása: ugyanígy, de „Lemondás” tárgymegjelöléssel.




Hírlevélről

A hírlevél hetente (júliusban, augusztusban kéthetente), térítésmentesen, csak elektronikus formában jelenik meg. A KIT nyomtatott példányai megtalálhatók a Könyvtörténeti és Könyvtártudományi Szakkönyvtárban is (Könyvtári Intézet, Budapest).

A KIT-archívum tartalma:
Közel 28.000 hír, 2002-től
A KIT-et az EPA (Elektronikus Periodika Adatbázis) is archiválja.

A megrendelők száma kb.:
700 fő

Olvasói létszám:
kb. 1000 fő

Adatvédelem
A KIT szerkesztői a birtokukba kerülő használói adatokat bizalmasan kezelik, azt csak az eredetileg megjelölt célra használják, harmadik fél részére nem adják át. A használati adatokat csak az egyedi adatközlőket (ha tudomásukra jut) nem visszafejthető módon, összegezve teszik közzé. Pl.: összes olvasói létszám, vagy felmérés eredményeképpen: a KIT-olvasók x%-a vezető beosztású. A használói felmérésekben a válaszadás anonim.
A szerkesztők a KIT-tel kapcsolatos visszajelzéseket egymás között megbeszélik, és visszajeleznek a levélírónak.
Adatkezelési tájékoztató

A KIT tulajdonosa:

GM Info Consulting Kft.
www.gmconsulting.hu


impresszum | szerkesztők | észrevétel e portálról