1931-ben Alekszandr Lurija szovjet neuropszichológus Üzbegisztán és Kirgizisztán kopár határvidékén azt vizsgálta, hogyan gondolkodnak a helyiek. Igaz-e rájuk az elmélete, hogy "a mentális folyamatok társadalmi és történelmi eredetűek": hogy nemcsak gondolataink tartalmát, hanem gondolkodásmódunkat is az határozza meg, hogy milyen társadalomban élünk.
Az Altai-hegység írástudatlan pásztorai marhákat tartottak; a zöld völgyekben a szintén írástudatlan parasztok gyapotot termesztettek. Évszázadokon át lényegében senki sem tudott itt olvasni vagy írni. De ez változóban volt: Lurija idejében a szovjet kormány a pásztorokat és a parasztokat új, szabályozott kolhozokba kényszerítette, ahol az embereket először olvasni tanították.
Lurija éveket töltött ezek között az emberek között töltötte, bosszantó tesztek sorozatával zaklatva őket.

Azt tapasztalta, hogy már néhány évnyi alapvető írás-olvasás oktatás egy mezőgazdasági iskolában is hatalmas kognitív hatásokkal járt. Egyik korai kísérletében geometriai alakzatok csoportját mutatta meg az embereknek. Teljes és hiányos köröket és háromszögeket, négyzeteket és téglalapokat, egyenes vagy pontozott vonalakkal rajzolva. Arra kérte őket, hogy csoportosítsák az alakzatokat.
Még ha nem is volt geometriai képzésük, az olvasni tanuló parasztok közel fele geometriailag rendezte az alakzatokat: szétválasztották a négyzeteket és köröket. Az írástudatlan alanyok egyike sem tekintette geometriailag az alakzatokat; tárgyakhoz kötötték őket.

Lurija szillogizmusokkal próbálkozott. "A Távoli Északon minden medve fehér. Novaja Zemlja a Távoli Északon van. Milyen színűek ott a medvék?" Mindenki, aki bármilyen írás-olvasási oktatásban részesült, helyesen válaszolt. De akik nem találkoztak az írott szóval, nem tudtak válaszolni.
Ehelyett azt magyarázták, hogy mivel soha nem jártak Novaja Zemlján, nem tudják megmondani, milyen medvékkel találkoztak ott. Egy Rustam nevű középkorú falusi azt mondta: "Ha lenne valaki, akinek sok tapasztalata van, és mindenhol járt már, jól tenné, ha válaszolna a kérdésre".
Végül, ismételt noszogatás után azt mondta, hogy bár ő személyesen soha nem járt Szibériában, "De Tadzhibai, aki tavaly meghalt, ott volt. Azt mondta, hogy voltak ott medvék, de nem mondta meg, milyenek." Mások, mint például a harminchét éves Abdulrakhim, dühösek lettek. "Én még soha nem láttam egyet sem, ezért nem tudhatom. Ez az utolsó szavam. Aki látta, az tudja, és aki nem látta, az nem mondhat semmit!"