SzavazásKönyvtáros utánpótlás - mennyiség
KIT hírlevél évfolyamok2024
|
Önkéntes munka -- hogyan fordítható használószám-növelésre?A megújult Nemzeti Alaptanterv előírásának megfelelően az érettségi bizonyítvány kiadásának feltétele, hogy a középiskolás diákok 50 órás, az önkéntességre nevelő közösségi szolgálaton vegyenek részt. A lehetőségek tárháza meglehetősen széles, az persze más kérdés, hogy maguk a diákok mennyire tartják hasznosnak az új módit.
Mudry Dorottya Anna, a nagykanizsai Batthyány Lajos Gimnázium 9-dikes diákja: -- Egyetlen pozitívuma, hogy visszaszoktatott a könyvtárba, mert az utóbbi időben már ritkábban jöttem, inkább saját könyveket olvastam. Benczik Marcell a dr. Mező Ferenc Gimnázium 11-dikese: -- Az az igazság, hogy engem mindig is vonzott a könyvek világa és még most is vonz, a későbbiekben azt hiszem, szívesen dolgoznék könyvtárosként, de még inkább foglalkoznék írással. A Halis-könyvtárban közösségi szolgálatot teljesítő fiatalok munkáját irányító könyvtáros, W. Kovács Ágnes elmondta: tavaly február óta körülbelül 50 diákjuk volt, többen közülük már le is tudták ezt az előírást. Most 15-20 fiatal tevékenykedik náluk. Van, aki csak a nyári szünetben jön, de akadnak jó páran -- köztük Marci is --, akik mindennap jönnek. |
FeliratkozásA heti ingyenes KIT Hírlevelet megrendelheted a kit@gmconsulting.hu-ra írt "Megrendelés" tárgyú levéllel, név és intézmény megadásával, mellyel jelzed az Adatkezelési tájékoztatóban foglaltak elfogadását. A hírlevél lemondása: ugyanígy, de „Lemondás” tárgymegjelöléssel. KIT - hírcsokrok
Néhány tematikus gyűjtemény a lapból
HírlevélrőlA hírlevél hetente (júliusban, augusztusban kéthetente), térítésmentesen, csak elektronikus formában jelenik meg. A KIT nyomtatott példányai megtalálhatók a Könyvtörténeti és Könyvtártudományi Szakkönyvtárban is (Könyvtári Intézet, Budapest). A KIT tulajdonosa: GM Info Consulting Kft. |
impresszum | szerkesztők | észrevétel e portálról |