Keresés a KIT archivumában:  
Könyvtár Információ Társadalom
Heti hírlevél információs és könyvtári szakemberek számára - Szemlék, hírek, kommentárok    angol zászló english flag  
 

Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
Elfelejtette a jelszavát?
Regisztrálás >>>
Bejelentkezés után van lehetőség a regisztráció törlésére.


OSZK, mint könyvkiadó

Boka László: Azt szoktam mondani, hogy egy középméretű hazai könyvkiadónak felelünk meg, hiszen ha belegondolunk, az OSZK nyári zárva-tartásával és a téli ünnepekkel együtt a munkatársak 11 hónapot dolgoznak, s ezalatt havonta 2-2,5 kötet jelenik meg. Ez óriási szám! Minderre az Igazgatóság egyik osztályán, a Tudományos titkárságon belül létezik egy igen kis létszámú szerkesztőségi csapat, ami az előkészítési, kiadói szerkesztői, korrektori és részben a kivitelezési munkákon dolgozik irányításommal. Ide tartozik persze a Kiadványtári munka is, tehát a már kész kéziratok kapcsán a pályáztatás nem csekély munkája, a forrásszerzés, illetve a kapcsolattartás más kiadókkal, nyomdákkal, terjesztőkkel, ami óriási feladat. De ugyanilyen a fordítás kérdése is, jelenleg angol fordítónk nincs, s ez komoly gondot okoz. Egyszóval minderre az összetett tevékenységre, ráadásul munkaidőnk egy meghatározott részében csupán, vagyunk négyen-öten? Az egyes kiadványok szakmai, tartalmi szerkesztése pedig mindig az intézményi felkért kollégának, a témához és korszakhoz legjobban értő munkatársnak a feladata, mondanom sem kell, mindenféle díjazás nélkül.

Hírforrás: OSZK
2016. augusztus 27.  •  Továbbküldöm a hírt
Link e hírhez:
http://www.kithirlevel.hu/index.php?kh=oszk_mint_konyvkiado
legyenek kit hírei saját honlapján

Feliratkozás

Az alábbi mezőbe beírva az email címét, feliratkozhat a KIT hírlevelére.

* név:
* e-mail cím:
intézmény, cég:






Az itt megadott adatokat csak a hírlevél kiküldésére használjuk fel.


interaktiv oktatástechnika portál logo

Hírlevélről

A hírlevél hetente, térítésmentesen, csak elektronikus formában jelenik meg. A KIT nyomtatott példányai megtalálhatók a Könyvtörténeti és Könyvtártudományi Szakkönyvtárban is (Könyvtári Intézet, Budapest).

A KIT-archívum tartalma:
Több mint 20.000 hír, 2002-től
A KIT-et az EPA (Elektronikus Periodika Adatbázis) is archiválja.

A megrendelők száma kb.:
3200 fő

Olvasói létszám:
kb. 3500 fő

Adatvédelem
A KIT szerkesztői a birtokukba kerülő használói adatokat bizalmasan kezelik, azt csak az eredetileg megjelölt célra használják, harmadik fél részére nem adják át. A használati adatokat a csak az egyedi adatközlőket (ha tudomásukra jut) nem visszafejthető módon, összegezve teszik közzé. Pl.: összes olvasói létszám, vagy felmérés eredményeképpen: a KIT-olvasók x %-a vezető beosztású. A használói felmérésekben a válaszadás anonim.
A szerkesztők a KIT-tel kapcsolatos visszajelzéseket egymás körött megbeszélik, és visszajeleznek a levélírónak.

A KIT tulajdonosa

www.gmconsulting.hu


impresszum | szerkesztők | észrevétel e portálról