Mostanában azonban a MacLuhan-i sokk múltával ismét csak, s nem pusztán filozófiai, hanem gyakorlati szinten kemény -- sajnos, nem találok rá jobb szót, mint a közhelyet, -- kihívások érik a hagyományos könyvtárat. Én nem lennék annyira meggyőződve arról, hogy a statisztikai adatok a könyvtár használatának növekedéséről szólnak, hogy a könyvtárosok eredményesen fejtik ki népnevelő, pardon: marketing és promóciós és még milyen tevékenységüket a társadalmi könyvtárhasználat gyakorisága és intenzitása növelése érdekében. Inkább azt kérdezném, hol vannak, hová lettek a használók a könyvtári terekből, milyen szerepet játszik ma az emberek (divatos terminus!) információszerzési gyakorlatában és szokásaiban a szabadpolcos redőfelvarrás után most ismét arculatváltáson, képernyősödésen áteső, mégis hagyományosnak minősíthető könyvtár. És a használók után hová lesznek a dokumentumok? (Akik tudják, mi a tartalomszolgáltatás, tudják, hogy mi aggaszt engem.) Azon óriási változások közepette, amelyek a technikában és technológiában, a társadalomban és az egyénekben, a gazdasági életben és a szabadidős tevékenységekben lezajlanak, néha olyannak tűnnek a könyvtárosi és politikusi megnyilvánulások, mint a sötétben fütyörésző gyermek hangja, hogy bizony az idők végezetéig szükség lesz a könyvtárra, s még azt sem teszik hozzá, hogy valószínűleg megváltozott könyvtárra. (Papp István cikkének részleteit a szerző engedélyével közöljük. A 2009. máj. 10-i előadást a 3K 2009/8. száma közölte. A cikk a 3K oldalán márciustól lesz olvahtó.)