Idén nyáron aztán új trend lépett a hasonmásversenyek helyébe: az Egyesült Államok parkjait és nyilvános tereit ellepték a matcha lattét szorongató, vászontáskás, könyvekkel és bakelitekkel a hónuk alatt pózerkedő fiúk, az internet új kedvenc - vagy épp csúfolt - férfitípusa pedig az úgynevezett "performative male", vagyis a performatív férfi lett. A jelenség letarolta a TikTokot, az online mémoldalakat és a GQ, a Washington Post, illetve a New York Times hasábjait. Most már nem az számít, ki mennyire hasonlít Timothée Chalamet-re, hanem az, hogy ki tudja leghitelesebben eljátszani a kulturált, érzékeny, de mégis stílusos és edgy férfit.

A performative male trendhez egyfajta élő-mozgó esztétika társul, nemcsak arról van szó, hogy ki mit hord, hanem arról is, hogy a toxikus férfi antitéziseként megjelenő performatív férfi hogyan pozicionálja magát a nyilvános térben.
A tökéletes performative male
- vászontáskát hord, amin olykor még Labubu-figura is lóg;
- matcha lattét iszik, jó esetben jéggel, növényi tejjel, elviteles műanyag pohárban;
- jortsot, vagyis térd alá érő farmer rövidnadrágot visel hosszú fehér zoknival;
- analóg fényképezőgéppel fotózik;
- tekeri a cigit;
- vezetékes fülhallgatóval hallgat zenét;
- Carhartt ruhákban kel és fekszik, azon belül is ilyen kantáros nadrágokat vagy ezt a dzsekit húzza magára;
- elengedhetetlen elem a kezéből a könyv: lehet az a Zabhegyező, a feminista irodalom valamelyik alapműve, Christiane Northrup, Maisie Hill, Sylvia Plath és/vagy Sally Rooney valamelyik munkája, vagy épp Rick Rubin önfejlesztő kötete;
- aktív Letterboxdon, ahol művészfilmeket értékel;
- Clairo, Mitski, Phoebe Bridgers, a Magdalena Bay és Lana Del Rey a kedvenc előadója, egyszerűen él-hal a női zenészekért
és mindeközben Jeremy Allen White-ot, Timothée Chalamet-t, Matty Mathesont és Nathan Fieldert tekinti a tökéletes férfi mintaképének. A mémek szerint legalábbis biztosan.

A puhafiú csöpögősen romantikus, sztoikus, olykor rámenős figura volt, akiben nem igazán volt önkritika, a performatív férfi viszont sokszor mintha önmaga paródiája lenne, igaz, a lányok meghódítása továbbra sem titkolt végcél. A fent említett versenyeken részt vevők is egyértelműen egy komikus performanszot visznek véghez, amikor kivonulnak a parkba, és egy Z generációs zsűri előtt versengenek azon, hogy ki a nagyobb pózer.