"Az ember az első", "fejlődésközpontúság", "küldetésvezérelt működés", "szervezeti értékek", "értékalapú működés" [talán te is össze tudod gyűjteni ide a könyvtári kommunikáció unalomig ismételt paneljeit... - szerk.] - a könyv ezeket a jól hangzó vállalati kliséket szembesíti a valósággal: a végtelen unalommal, a kiüresedettséggel és az értelmetlenség érzésével. Korunk egyik súlyos problémájára mutat rá: arra, hogyan üresedhetnek ki a munkahelyeken a hangzatos értékek, miközben a munkatársak egyre távolabb kerülnek attól, hogy valóban értelmet találjanak abban, amit csinálnak. Ebbe a rendszerbe még többé-kevésbé belesimult a jól fésült X és a kissé kócos Y generáció, a Gen Z viszont már jóval kevésbé hajlandó elfogadni a vállalati világ szabályait, és egyre határozottabban követeli a kontrollt a saját döntései és ideje felett.

Előfordulhat, hogy valaki nem utálja a munkáját, csak egyszerűen már semmit nem érez iránta. A vasárnap esti szorongás, a végtelennek tűnő meetingek, a kollégák iránti egyre növekvő közöny és a "mindegy" érzése könnyen lehet a kiégés előszobája. Beatriz Serrano "Elégedetlenség" című regénye úgy mutatja meg a burnout, a quiet quitting és a modern munkahelyi kiégés belső világát, hogy közben egyszer sem kell kimondania: kiégés. Mi történik akkor, amikor a test még minden reggel bemegy dolgozni, a lélek viszont már rég felmondott?

Sok kérdés cikázik az ember fejében Beatriz Serrano "Elégedetlenség" című könyvének elolvasása után, pláne, ha mindezt egy szervezetpszichológus szemével olvassa. Sok mindent olvastam már kiégés témában, de ilyet még soha. Kortárs irodalmi köntösbe bújtatott illusztráció a kiégésről, amiben ugyan egyszer sem hangzik el a kiégés szó, mégis a bőrünkön érezzük azt. Így csak az ír, aki valóban megjárta a burnout poklát, és mindent tud az ezzel járó, kislábujjtól a fejbúbig átható cinizmusról, deperszonalizációról és céltalanságérzésről. Ha pedig valaki még írni is tud, nos, akkor a legjobb kombináció kerekedik ki: a humorral átszőtt elgondolkodtatás.