SzavazásKönyvtáros utánpótlás - mennyiség
KIT hírlevél évfolyamok2024
|
Románia az utolsó helyen áll az EU-ban az olvasás terénA Román Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint 11 millió romániai nem olvasott egyetlen könyvet sem az elmúlt évben, ezzel az eredménnyel a romániai polgárok az Európai Unióban az utolsó helyen állnak a könyvfogyasztási szokások tekintetében. Emellett az ország lakosságának 60 százaléka nem jár múzeumba vagy színházi előadásra sem.
Mindehhez hozzátehetjük azokat a riportokat, amelyek beszámolnak a kisvárosok, községek könyvtárainak kétségbeejtő helyzetéről, illetve azokról a városokról, ahol egyetlen könyvesbolt sem működik. Az Együttolvasás Nemzetközi Napján ismét felhívták a figyelmet arra, hogy az olvasás serkenti a gyerekek kreativitását és fantáziáját, fejleszti koncentrációjukat, írási és kommunikációs készségeiket. Ezen túlmenően, a gyerekekkel való olvasás nagyszerű lefekvés előtti rutin, és tulajdonképpen a kicsikkel eltöltött minőségi időt jelent, ami javíthatja a kapcsolatukat a szüleikkel. Ha pedig rá akarjuk venni a kicsiket, hogy olvassanak, akkor tulajdonképpen nem kell mást tennünk, mint példát mutatni nekik. A statisztika szerint az olvasók többsége városlakó: a városokban az emberek 40 százaléka olvas, szemben a vidékkel, ahol alig haladja meg a 18 százalékot a könyvet forgatók száma. Ugyanakkor az is kiderül a számokból, hogy a nők többet olvasnak, mint a férfiak: a nemek szerinti elemzés azt mutatja, hogy a könyveket olvasó nők aránya 10,3 százalékponttal magasabb, mint a férfiaké (34,4% a 24,1%-hoz képest). Korcsoportonként a 16-24 évesek 39 százaléka mondta azt, hogy nem érdekli az olvasás, 29 százalékuknak pedig nincs rá ideje. Úgy tűnik, hogy a 65-74 évesek a legérdektelenebbek az olvasás iránt, 40 százalékuk válaszolta ugyanis azt, hogy nem érdekli ez a tevékenység. Az aktív korosztály esetében, a 25-49 évesek között a fő ok, amiért nem olvasnak, az időhiány. 51 százaléka a válaszadóknak panaszkodott arra, hogy nincs, amikor könyvet vegyenek kezükbe. Régiók szerint a 16 évesnél idősebbek közül a Bukarest-Ilfov régióban a legmagasabb az olvasók aránya (47,3%), ezt követi a nyugati régió (32,7%), a legalacsonyabb pedig a délnyugati régióban, Olténiában (20,1%). |
FeliratkozásA heti ingyenes KIT Hírlevelet megrendelheted a kit@gmconsulting.hu-ra írt "Megrendelés" tárgyú levéllel, név és intézmény megadásával, mellyel jelzed az Adatkezelési tájékoztatóban foglaltak elfogadását. A hírlevél lemondása: ugyanígy, de „Lemondás” tárgymegjelöléssel. KIT - hírcsokrok
Néhány tematikus gyűjtemény a lapból
HírlevélrőlA hírlevél hetente (júliusban, augusztusban kéthetente), térítésmentesen, csak elektronikus formában jelenik meg. A KIT nyomtatott példányai megtalálhatók a Könyvtörténeti és Könyvtártudományi Szakkönyvtárban is (Könyvtári Intézet, Budapest). A KIT tulajdonosa: GM Info Consulting Kft. |
impresszum | szerkesztők | észrevétel e portálról |