SzavazásKönyvtáros utánpótlás - mennyiség
KIT hírlevél évfolyamok2024
|
Rövidesen elfogynak a digitalizálható hazai könyvek és folyóiratok
Címkék: tervezés, stratégia | adatbázis, elektronikus adatok elérése | Arcanum Adatbázis Kft. | digitális (elektronikus) könyvtár | digitalizálás (folyamat, technika) | hozzáférés, nyitva tartás | rendezvény (szakmai) | szakmai szervezet |
Havonta 1-1,5 millió oldal digitalizál az Arcanum. A termés jelentős hányada az ADT (Arcanum Digitális Tudománytár) adatbázisban jelenik meg. Fejlesztése a tudományos lapokból indult, később jöttek hozzá a napi- és hetilapok, magazinok. (Nem meglepő gondolat: az alapító és öt gyerekével tulajdonos Biszak Sándor a Richter Vegyészeti Gyár könyvtárának munkatársaként kezdte pályáját, ahol egyebek mellett az elektronikus adatszolgáltatásért volt felelős.) 5-6 éve még nem gondolták, hogy a Népszavát (mely 500 ezer oldal) be lehet digitalizálni. Mármint a projekt nagysága miatt. És azt sem gondolta, hogy emberek pénzt adnak azért, hogy magyar archív cikkeket olvassanak. Ma 4000 magánelőfizetője van az ADT-nek és kb. 1000 intézményi ponton érhető el. Az egyetemi polgárok edu-ID azonosítás segítségével otthonról is elérik.
Biszak Sándor azonban elsőre meglepő dologra figyelmeztet: jövőre elfogynak lényegében a folyóiratok, nincs már 10 millió oldal vissza belőlük. Sok könyvtárat meglátogatott, felajánlva nekik kincseik digitalizálását. Az ilyen megállapodások során a digitális közlés joga az Arcanumnál van. Legutóbb a Babes-Bolyai Tudományegyetemen járt, ahol egy 1918-ben "befagyott", csodálatos magyar állományt talált. Egyre több könyvtár keresi őket selejtezésnél. A már beszkennelt fizikai anyagokat azonban nem könnyű elhelyezniük. A folyóiratokat követően a hazai szakkönyvek (kb. 100 ezer cím 1945 előtt, 1 millió az után) következnek. E terepen már konkurens a Google is. Szorosan együttműködnek a L'Harmattan, Osiris, Szaktudás, Kronos és az Akadémiai kiadókkal. A közelmúltban kereste meg őket a Kriterion, illetve a Szent István Társulat kiadója.
Hírforrás:
Magyar Információbrókerek Egyesülete
2019. szeptember 22. • Továbbküldöm a hírt Link e hírhez: |
FeliratkozásA heti ingyenes KIT Hírlevelet megrendelheted a kit@gmconsulting.hu-ra írt "Megrendelés" tárgyú levéllel, név és intézmény megadásával, mellyel jelzed az Adatkezelési tájékoztatóban foglaltak elfogadását. A hírlevél lemondása: ugyanígy, de „Lemondás” tárgymegjelöléssel. KIT - hírcsokrok
Néhány tematikus gyűjtemény a lapból
HírlevélrőlA hírlevél hetente (júliusban, augusztusban kéthetente), térítésmentesen, csak elektronikus formában jelenik meg. A KIT nyomtatott példányai megtalálhatók a Könyvtörténeti és Könyvtártudományi Szakkönyvtárban is (Könyvtári Intézet, Budapest). A KIT tulajdonosa: GM Info Consulting Kft. |
impresszum | szerkesztők | észrevétel e portálról |