Keresés a KIT archivumában:  
Könyvtár Információ Társadalom
Heti hírlevél információs és könyvtári szakemberek számára - Szemlék, hírek, kommentárok    angol zászló english flag  

Rövidesen költözik a Szegedi Egyetemi Könyvtár

Szegeden nem lesz jó vizsgát szeptemberre hagyni. Nyáron bezár az egyetemi bibliotéka, csak a Somogyi-könyvtárban lehet majd tanulni. A szegedi Ady téren épülő komplexum átadásának határideje hivatalosan június utolsó napja, jóval korábban elkezdhetik az egyetemi intézmények belakni az épületet. A központi, valamint a kari könyvtárak gyűjteményét már május elején elkezdik áthordani új helyükre. A tanulmányi, információs és kongresszusi központban Európa egyik legmodernebb könyvtárát alakítják ki. Mader Béla: (...) Az új könyvtárba kerülő több mint másfél milliós könyv- és folyóirat-állományból mintegy 400 ezer kötet érhető el majd szabadpolcról, emellett csaknem 400 számítógépes munkaállomást alakítanak ki, ahol az internet egyéb lehetőségei mellett elektronikus szövegek és adatbázisok is elérhetőek lesznek. (...) Szőkefalvi-Nagy Erzsébet igazgató tájékoztatása szerint a könyvtár már most készül megnövekedő feladataira. Konkrét együttműködési megállapodás még nincs a két bibliotéka között, az már biztos: meg kell hosszabbítani a nyitvatartást, és új asztalokat kell beállítani az olvasóterembe. Arról még nincs döntés, honnan csoportosítják át a Somogyi többletköltségeit fedező pénzt.

Hírforrás: Népszabadság, nov. 5., link
2003. november 12.  •  Továbbküldöm a hírt
Link e hírhez:
http://www.kithirlevel.hu/index.php?kh=rovidesen_koltozik_a_szegedi_egyetemi_konyvtar
Régebbi hírforrás(ok): Népszabadság, nov. 5., link
legyenek kit hírei saját honlapján

Feliratkozás

A heti ingyenes KIT Hírlevelet megrendelheted a kit@gmconsulting.hu-ra írt "Megrendelés" tárgyú levéllel, név és intézmény megadásával, mellyel jelzed az Adatkezelési tájékoztatóban foglaltak elfogadását.

A hírlevél lemondása: ugyanígy, de „Lemondás” tárgymegjelöléssel.




Hírlevélről

A hírlevél hetente (júliusban, augusztusban kéthetente), térítésmentesen, csak elektronikus formában jelenik meg. A KIT nyomtatott példányai megtalálhatók a Könyvtörténeti és Könyvtártudományi Szakkönyvtárban is (Könyvtári Intézet, Budapest).

A KIT-archívum tartalma:
Közel 28.000 hír, 2002-től
A KIT-et az EPA (Elektronikus Periodika Adatbázis) is archiválja.

A megrendelők száma kb.:
700 fő

Olvasói létszám:
kb. 1000 fő

Adatvédelem
A KIT szerkesztői a birtokukba kerülő használói adatokat bizalmasan kezelik, azt csak az eredetileg megjelölt célra használják, harmadik fél részére nem adják át. A használati adatokat csak az egyedi adatközlőket (ha tudomásukra jut) nem visszafejthető módon, összegezve teszik közzé. Pl.: összes olvasói létszám, vagy felmérés eredményeképpen: a KIT-olvasók x%-a vezető beosztású. A használói felmérésekben a válaszadás anonim.
A szerkesztők a KIT-tel kapcsolatos visszajelzéseket egymás között megbeszélik, és visszajeleznek a levélírónak.
Adatkezelési tájékoztató

A KIT tulajdonosa:

GM Info Consulting Kft.
www.gmconsulting.hu


impresszum | szerkesztők | észrevétel e portálról