Bár a szegények számára a könyvtár arányaiban nagyobb hasznot jelenthet, mint a tehetősek számára, mégis kisebb arányban használják ki lehetőségeit. Ennek vannak a könyvtári szolgáltatásra és a potenciális használókra viszavezethető okai. Mivel az utóbbi a könyvtár számára nem változtatható (azaz külső körülmény), az elsőre érdemes fókuszálni. Egyik lehetséges eszköz a könyvtári kommunikáció tudatos egyszerűsítése, ld. pl.: B1-es nyelvvizsga (nyelvismeret) szintjén szólítja meg a más anyanyelvűeket a könyvtár link . Az egyszerűbb nyelvezet használata csökkenti a küszöbfélelmet link . Nézzük az alábbi, iskolai analógiát!

... a tartós hiány, a folyamatos lemondás a lelket sem kíméli. Az állandó megfosztottság és az állandó kirekesztettség félelemben, szorongásban, feszültségben tartja őket. "Mindez ismét egy, a megszokottól nagyon eltérő stratégiát eredményez. Valamennyien átélünk olykor stresszt, ebben, az egyébként élettani állapotban a tartalékainkat a probléma megoldására fordítjuk. S miután a helyzet így vagy úgy megoldódott, visszaáll az eredeti állapot. A lényeg, hogy átmeneti a felfokozottság. A generációs mélyszegénységben élőknél az előzőekben leírtak miatt azonban nem átmeneti, hanem állandósult állapot, egész életen át tartó a stressz, és így a problémamegoldó üzemmód is - magyarázza Czibere Ibolya. - És a gyerekek is ebbe nőnek bele, ezt tanulják meg, hogy állandóan készenlétben kell lenni, állandóan készen kell állni a vészhelyzet elhárítására. Se megállás, se kiszállás."
Ez az állandó stressz a megbélyegzettséggel megfejelve teljesen leépíti az önbizalmat, és törvényszerűen kudarcos énképet eredményez. "Ez a nagyon alacsony önértékelés nagyon furcsa válaszokra késztethet: látjuk, hogy ilyen nagyon tipikus reakció például a teljesen behódoló női magatartás. Vagy, hogy a szülő egyszerűen nem mer bemenni a gyereke iskolájába, fél, hogy nem fogja érteni, mi történik, mit mondanak neki, és általában nem fogja érteni az egész szituációt, fél az ezzel járó szégyentől. És rettegnek a megszégyenüléstől. Szegénységüket is szégyennek tarják, rejtegetni valónak. Akkor is, ha éppen segítséget, támogatást remélhetnének. Ráadásul zavarba jönnek, ha egy magasabb státuszú - vagy annak vélt - emberrel kell beszélniük, kétségbeesetten csak azt keresik, vajon mi lehet a helyes válasz, értsd, mit várnak el tőlük. Ráadásul azonnal hierarchiába, azaz alá-fölérendelt kapcsolatba rendezik magukat a résztvevőkkel."