SzavazásMennyiben látod eredményesnek az Országos Könyvtári Napokat?
KIT hírlevél évfolyamok2024
|
Tarol a TikTokon a testvérpár, akik az olvasáshoz csinálnak kedvetA 15 éves Mireille Lee és 13 éves húga, Elodie A Life of Literature elnevezésű oldalukon igyekeznek bebizonyítani, hogy a könyvek és az olvasás menő dolog. 210 ezer követőt szereztek pusztán néhány hónap alatt, és segítettek növelni az eladását azoknak a könyveknek, amelyeket bemutattak.
A két fiatal lány sikeresen megrengette a New York-i könyvkiadás sziklakeménységű intézményét szülővárosából, a 4300 mérföldnyire levő angol Brightonból. A figyelmet egy, a New York Timesban megjelent sztori irányította rájuk és az A Life of Literature-re, amely több mint négymillió like-ot kapott. Ebben Mireille Lee arról beszélt, hogy egyszerű a küldetése: azt szeretné, ha mások is annyi élvezetet nyernének az olvasásból, mint ő. A pandémia katasztrófaként érte azokat a könyvkiadókat, amelyek még mindig téglából és cementből épült könyváruházakban árusítanak, amelyeket most be kellett zárni, miközben az online eladások az egekbe szöktek. Mireille is a világjárvány idején fedezte fel magának újra az olvasást, majd a húgát is arra kezdte biztatni, hogy vegyen kézbe könyvet. Elodie-t inkább a számítógépes játékok érdekelték, az olvasás magától eszébe sem jutott, ám ez nem tántorította el Mireille-t. Sikerült rávennie, hogy kezdjen el olvasni, amit hatalmas sikernek könyvelt el. A nővérek Anglia déli partjainál nőttek fel, ahol anyjuk, Lily, és apjuk, Jon mindenben támogatta őket. A TikTokot hamar felfedezték maguknak, és éveken át csinálták a videóikat, de a fordulatot az hozta el, amikor idén év elején Mireille felfedezte a könyvekre szakosodott BookTokot, ahol több milliárdszor megnézett videók kapnak helyet. Ezek a videók nagyjából arról szólnak, hogy ITT EZ A KÖNYV, AMIT EL KELL OLVASNOTOK, MERT ZSENIÁLIS. |
FeliratkozásA heti ingyenes KIT Hírlevelet megrendelheted a kit@gmconsulting.hu-ra írt "Megrendelés" tárgyú levéllel, név és intézmény megadásával, mellyel jelzed az Adatkezelési tájékoztatóban foglaltak elfogadását. A hírlevél lemondása: ugyanígy, de „Lemondás” tárgymegjelöléssel. KIT - hírcsokrok
Néhány tematikus gyűjtemény a lapból
HírlevélrőlA hírlevél hetente (júliusban, augusztusban kéthetente), térítésmentesen, csak elektronikus formában jelenik meg. A KIT nyomtatott példányai megtalálhatók a Könyvtörténeti és Könyvtártudományi Szakkönyvtárban is (Könyvtári Intézet, Budapest). A KIT tulajdonosa: GM Info Consulting Kft. |
impresszum | szerkesztők | észrevétel e portálról |