SzavazásMennyire kell befogadással foglalkoznunk könyvtárosként?
KIT hírlevél évfolyamok2026
|
Új érv a könyvtáron belüli mozgáslehetőség mellettNem újdonság, hogy pl. a Miskolci Egyetem könyvtárában biciklizni lehet. Szobakerékpáron. A használók egy része biciklivel érkezik, akik nyilván jónéven veszik a kerékpártárolót, illetve az olyan bakot, ahol kiköthető a járgány. Hátha még mini bicikliszerviz is van, mint a tatabányai közkönyvtár mellett. Apróságokkal is felhívhatjuk a figyelmet a mozgásra, pl. olyan lift melletti táblával, amely a lépcsőhasználatra buzdít, vagy éppen járdára festett ugróiskolával. Mint alant írják: úgyis többféle mozgásra van szükségünk... (MG)
Miután 30 éven át nyomon követték 110 ezer amerikai férfi és nő heti testmozgási szokásait, kutatók megállapították, hogy azok, akik változatosabb mozgást végeztek, 19 százalékkal kisebb valószínűséggel haltak meg a vizsgált időszakban, mint azok, akik egyetlen mozgásformára koncentráltak. Ez a hatás nagyobb volt, mint külön-külön az olyan sportoknál, mint a gyaloglás, a tenisz, az evezés és a kocogás. Tudható, hogy az aktív életmód jót tesz a fizikai és a mentális egészségnek, csökkenti számos, a szívet, az érrendszert és a tüdőt érintő betegség kockázatát, valamint bizonyos rákos megbetegedések esélyét is. A testmozgás mennyisége kulcsfontosságú, de a legjobb, ha szélesítjük is a tevékenységeink skáláját. "Fontos, hogy magas szinten tartsuk a fizikai aktivitást, de emellett a tevékenységek típusainak kombinálása előnyös lehet" - idézi a BBC Yang Hut, a Harvard School of Public Health munkatársát, a BMJ Medicine folyóiratban, a témáról megjelent tanulmány vezető szerzőjét. |
FeliratkozásA heti ingyenes KIT Hírlevelet megrendelheted a kit@gmconsulting.hu-ra írt "Megrendelés" tárgyú levéllel, név és intézmény megadásával, mellyel jelzed az Adatkezelési tájékoztatóban foglaltak elfogadását. A hírlevél lemondása: ugyanígy, de „Lemondás” tárgymegjelöléssel. KIT - hírcsokrok
Néhány tematikus gyűjtemény a lapból
Hírlevélről
A hírlevél hetente (júliusban, augusztusban kéthetente), térítésmentesen, csak elektronikus formában jelenik meg. A KIT nyomtatott példányai megtalálhatók a Könyvtörténeti és Könyvtártudományi Szakkönyvtárban is (Könyvtári Intézet, Budapest). A KIT tulajdonosa: GM Info Consulting Kft. |
| impresszum | szerkesztők | észrevétel e portálról |