Keresés a KIT archivumában:  
Könyvtár Információ Társadalom
Heti hírlevél információs és könyvtári szakemberek számára - Szemlék, hírek, kommentárok    angol zászló english flag  

Új igazgató a Kájoni könyvtár élén - további rendezvényeket és több új könyvet tervez

Sikeresen versenyvizsgázott a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár élére Gyulai Arthur. A menedzser az eddigi könyvtári programok mellé további rendezvényeket szeretne, amelyeket a községi könyvtárakba is elvisznek.
A megyei önkormányzat elnöke azt mondta, elvárásuk, hogy az intézmény megyei könyvtárként szakmai segítséget nyújtson a községi könyvtáraknak, és az is, hogy bevonzzák az olvasóközönséget az intézményekbe. A klasszikus könyvtári tevékenység is fontos, de az is, hogy a gyermekeket a különböző rendezvények révén beszoktassák a könyvtárba, az pedig közösségi tér is legyen a fiatalok számára - közölte a megyei önkormányzat elnöke. Régi és új programok Jó csapat van a könyvtárban, és szeretné ezt a csapatot buzdítani, előrevinni - árulta el a terveivel kapcsolatban lapunknak Gyulai Arthur. Kifejtette, a rendezvényszervezéshez kell is a jó csapat, a jövőben pedig sok rendezvényt szeretnének, a hagyományos programok mellé újakat is, író-olvasó találkozókat, gyermekeknek és az ifjúságnak szóló tevékenységeket kívánnak szervezni. Ezeket terveik szerint a községi könyvtárakba is elviszik. Idén volt már erre példa, Gyergyó térségében több településre vittek ki egy gyermekprogramot, és kedvező fogadtatásra talált - mesélte el az igazgató. Ugyanakkor a városi könyvtárakkal is együtt akarnak működni egyes programok szervezése terén. Erre a Székelyudvarhelyen hétvégén lezajlott Nyitott könyvek éjszakáját hozta fel példaként Gyulai Arthur, mint mondta, a megyei könyvtár is részt vett ennek szervezésében. Kellenek az új könyvek A könyvtár vezetője közölte, a könyvállomány bővítése folyamatos. Erre szükség van, mindig kellenek a friss könyvek és igyekszünk a legújabbakat megvásárolni, hogy az olvasók minél hamarabb hozzájussanak az újdonságokhoz.

Régebbi hírforrás(ok): Megbízott igazgató a Kájoni János Megyei Könyvtár élén link Ezeket a könyveket kölcsönzik előszeretettel a csíkiak link Találatok Kájonira a KIT-ben: link
legyenek kit hírei saját honlapján

Feliratkozás

Az alábbi mezőbe beírva az email címét, feliratkozhat a KIT hírlevelére.

* név:
* e-mail cím:
intézmény, cég:





adatkezelési szabályzat elolvasása


Az itt megadott adatokat csak a hírlevél kiküldésére használjuk fel.


interaktiv oktatástechnika portál logo

Hírlevélről

A hírlevél hetente, térítésmentesen, csak elektronikus formában jelenik meg. A KIT nyomtatott példányai megtalálhatók a Könyvtörténeti és Könyvtártudományi Szakkönyvtárban is (Könyvtári Intézet, Budapest).

A KIT-archívum tartalma:
Több mint 20.000 hír, 2002-től
A KIT-et az EPA (Elektronikus Periodika Adatbázis) is archiválja.

A megrendelők száma kb.:
3200 fő

Olvasói létszám:
kb. 3500 fő

Adatvédelem
A KIT szerkesztői a birtokukba kerülő használói adatokat bizalmasan kezelik, azt csak az eredetileg megjelölt célra használják, harmadik fél részére nem adják át. A használati adatokat a csak az egyedi adatközlőket (ha tudomásukra jut) nem visszafejthető módon, összegezve teszik közzé. Pl.: összes olvasói létszám, vagy felmérés eredményeképpen: a KIT-olvasók x %-a vezető beosztású. A használói felmérésekben a válaszadás anonim.
A szerkesztők a KIT-tel kapcsolatos visszajelzéseket egymás között megbeszélik, és visszajeleznek a levélírónak.

A KIT tulajdonosa:

GM Info Consulting Kft.
www.gmconsulting.hu


impresszum | szerkesztők | észrevétel e portálról