Keresés a KIT archivumában:  
Könyvtár Információ Társadalom
Heti hírlevél információs és könyvtári szakemberek számára - Szemlék, hírek, kommentárok    angol zászló english flag  
 


Új közéleti hetilap indul a 168 Óra és a Népszabadság egykori szerzőivel

Az első szám csütörtökön [máj. 28.] érkezik, a lap online lába fizetős lesz.
Jelen néven indul új hetilap, az első szám csütörtökön, május 28-án érkezik a standokra. Az újságot a 168 órától a kiadóval fennálló ellentétek miatt távozó trió, Lakner Zoltán, Tóth Ákos és Krajczár Gyula alapította, akik távozásuk óta, azaz nagyjából fél éve készítik elő az indulást.
A lap főszerkesztői feladatait ellátó Lakner Facebook-bejegyzéséből az is kiderül, hogy a Jelennek lesz online oldala is, amely várhatóan jövő héten indul és fizetős lesz.
A lap és az online oldal profilja és üzletpolitkája is leginkább a Válasz Online modelljéhez hasonlítható. Azaz Laknerék főleg az olvasói támogatásokból, rendezvényekből várnak bevételt, ezért cserébe elemző, híreket kommentáló anyagokat szállítanak. "A kismillió újraközölt napihír helyett a gyors hírelemzésre és az információk súlyozására koncentrálhassunk. Ez is egy módja annak, hogy meg lehessen tudni, valójában mi történt aznap" -fogalmaz Lakner.
A lap impresszumában a 168 Óra egykori szerzőin kívül a Népszabadság korábbi munkatársai is feltűnnek (például Tamás Ervin, de külsős szerzőként Hegyi Iván is ír a lapba).
A Jelen kiadója a Liberty Press, melynek Lakner és Krajczár mellett az ügyvezető Tóth Ákos a tulajdonosa.

Hírforrás: Kreatív (térítéses tartalom)
2020. május 28.  •  Továbbküldöm a hírt
Link e hírhez:
http://www.kithirlevel.hu/index.php?kh=uj_kozeleti_hetilap_indul_a_168_ora_es_a_nepszabadsag_egykori_szerzoivel
legyenek kit hírei saját honlapján

Feliratkozás

A heti ingyenes KIT Hírlevelet megrendelheted a kit@gmconsulting.hu-ra írt "Megrendelés" tárgyú levéllel, név és intézmény megadásával, mellyel jelzed az Adatkezelési tájékoztatóban foglaltak elfogadását.

A hírlevél lemondása: ugyanígy, de „Lemondás” tárgymegjelöléssel.




Hírlevélről

A hírlevél hetente (júliusban, augusztusban kéthetente), térítésmentesen, csak elektronikus formában jelenik meg. A KIT nyomtatott példányai megtalálhatók a Könyvtörténeti és Könyvtártudományi Szakkönyvtárban is (Könyvtári Intézet, Budapest).

A KIT-archívum tartalma:
Közel 28.000 hír, 2002-től
A KIT-et az EPA (Elektronikus Periodika Adatbázis) is archiválja.

A megrendelők száma kb.:
700 fő

Olvasói létszám:
kb. 1000 fő

Adatvédelem
A KIT szerkesztői a birtokukba kerülő használói adatokat bizalmasan kezelik, azt csak az eredetileg megjelölt célra használják, harmadik fél részére nem adják át. A használati adatokat csak az egyedi adatközlőket (ha tudomásukra jut) nem visszafejthető módon, összegezve teszik közzé. Pl.: összes olvasói létszám, vagy felmérés eredményeképpen: a KIT-olvasók x%-a vezető beosztású. A használói felmérésekben a válaszadás anonim.
A szerkesztők a KIT-tel kapcsolatos visszajelzéseket egymás között megbeszélik, és visszajeleznek a levélírónak.
Adatkezelési tájékoztató

A KIT tulajdonosa:

GM Info Consulting Kft.
www.gmconsulting.hu


impresszum | szerkesztők | észrevétel e portálról