SzavazásKönyvtáros utánpótlás - mennyiség
KIT hírlevél évfolyamok2024
|
Új közkönyvtár épülhet SzatmáronKormánytámogatásból építene új közkönyvtárat a Szatmár megyei önkormányzat. Az intézmény munkatársai azt remélik, hogy a tervezett ingatlanban megfelelőbb körülmények között dolgozhatnak majd, illetve hogy megszabadulva a borsos havi bérleti díjtól, több pénz jut könyvvásárlásra.
'A szatmári szerzők új műveit megvásároljuk, ennyire futja a keretünkből, többre azonban általában nem' -- fejtette ki Veres István, aki szerint szűkös anyagi lehetőségeik miatt messze állnak az ideális állapottól, mely szerint a könyvállományuk legalább 10 százalékát cserélniük kellene évente. Azt, hogy a körülbelül 400 ezer kötetet számláló megyei könyvtár gyűjteményének hány százaléka magyar nyelvű, nem tudtuk meg, nem vezetnek ugyanis ilyen jellegű nyilvántartást. A Nemzeti Kulturális Alap révén az elmúlt két évben sikerült egy Gárdonyi és egy Jókai összes műveit tartalmazó sorozatot beszerezniük, továbbá a szintén magyarországi Márai-program keretében is számos kötethez jutottak, azonban erdélyi kiadóktól magyar könyveket nem vásároltak. Veres István szerint a könyvtár munkaközössége abban reménykedik, hogy az önkormányzat tervei teljesülnek, az Országos Helyi Fejlesztési Programból (PNDL) tudnak pénzt szerezni, és megépül a szintén központi fekvésű, a Kogălniceanu utcába tervezett új ingatlan, melynek költségeit 61 millió lejre becsülték. Itt amellett, hogy hozzáférhetőbbek lennének a polcok az olvasók számára, számos kulturális rendezvény is otthonra lelhetne. (via: ReMeK-e-Hírlevél) |
FeliratkozásA heti ingyenes KIT Hírlevelet megrendelheted a kit@gmconsulting.hu-ra írt "Megrendelés" tárgyú levéllel, név és intézmény megadásával, mellyel jelzed az Adatkezelési tájékoztatóban foglaltak elfogadását. A hírlevél lemondása: ugyanígy, de „Lemondás” tárgymegjelöléssel. KIT - hírcsokrok
Néhány tematikus gyűjtemény a lapból
HírlevélrőlA hírlevél hetente (júliusban, augusztusban kéthetente), térítésmentesen, csak elektronikus formában jelenik meg. A KIT nyomtatott példányai megtalálhatók a Könyvtörténeti és Könyvtártudományi Szakkönyvtárban is (Könyvtári Intézet, Budapest). A KIT tulajdonosa: GM Info Consulting Kft. |
impresszum | szerkesztők | észrevétel e portálról |