Keresés a KIT archivumában:  
Könyvtár Információ Társadalom
Heti hírlevél információs és könyvtári szakemberek számára - Szemlék, hírek, kommentárok    angol zászló english flag  

Új szolgáltatások a nagykanizsai Halis könyvtár olvasóinak

Czupi Gyula, a könyvtár igazgatója elmondta: egyre többen használják az internetes katalógust, melyen az általános információkon túl, már a kiadványok ismertetője is olvasható, sőt a borító is látható.
-- Az olvasókkal való online kapcsolatnak egyéb előnyei is vannak, elegendő például e-mailben jelezni, ha egy könyvet szeretnénk előjegyeztetni, vagy a kölcsönzést meghosszabbítani -- mondta Czupi Gyula, aki hozzátette: rövidesen statisztikát is láthatnak majd a tagok, például arról, hogy az elmúlt időszakban mely könyvek voltak a legnépszerűbbek.
Az internetes fejlesztések mellett, a kiskanizsai fiókkönyvtárban kisebb átalakításra készül a könyvtár, a meglévő állományt ugyanis egy merőben új struktúra alapján akarják bemutatni.
-- Egy könyvtári szakértő javaslatára úgy próbáljuk berendezni a kiskanizsai fiókkönyvtárt, mint egy könyvesboltot, a kiadványok nagy része borítóval az olvasó felé néz majd -- árulta el az igazgató.

legyenek kit hírei saját honlapján

Feliratkozás

Az alábbi mezőbe beírva az email címét, feliratkozhat a KIT hírlevelére.

* név:
* e-mail cím:
intézmény, cég:





adatkezelési szabályzat elolvasása


Az itt megadott adatokat csak a hírlevél kiküldésére használjuk fel.


interaktiv oktatástechnika portál logo

Hírlevélről

A hírlevél hetente, térítésmentesen, csak elektronikus formában jelenik meg. A KIT nyomtatott példányai megtalálhatók a Könyvtörténeti és Könyvtártudományi Szakkönyvtárban is (Könyvtári Intézet, Budapest).

A KIT-archívum tartalma:
Több mint 20.000 hír, 2002-től
A KIT-et az EPA (Elektronikus Periodika Adatbázis) is archiválja.

A megrendelők száma kb.:
3200 fő

Olvasói létszám:
kb. 3500 fő

Adatvédelem
A KIT szerkesztői a birtokukba kerülő használói adatokat bizalmasan kezelik, azt csak az eredetileg megjelölt célra használják, harmadik fél részére nem adják át. A használati adatokat a csak az egyedi adatközlőket (ha tudomásukra jut) nem visszafejthető módon, összegezve teszik közzé. Pl.: összes olvasói létszám, vagy felmérés eredményeképpen: a KIT-olvasók x %-a vezető beosztású. A használói felmérésekben a válaszadás anonim.
A szerkesztők a KIT-tel kapcsolatos visszajelzéseket egymás között megbeszélik, és visszajeleznek a levélírónak.

A KIT tulajdonosa:

GM Info Consulting Kft.
www.gmconsulting.hu


impresszum | szerkesztők | észrevétel e portálról