Keresés a KIT archivumában:  
Könyvtár Információ Társadalom
Heti hírlevél információs és könyvtári szakemberek számára - Szemlék, hírek, kommentárok    angol zászló english flag  
 


'Vége a könyvtárosok uralmának' -- fúzió és automatikus kölcsönzés Pécsett

Túránk először a hatos út pécsi végénél épült megakönyvtárhoz, a Dél-Dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközponthoz vezetett. Az öt és fél milliárd forintból épült intézményben egyesültek a környék nagy könyvtárai. Először a megyei és városi könyvtárakat olvasztották egybe, aztán beköltözött melléjük a Pécsi Tudományegyetem három karának könyvtára.
A három könyvtár összeolvasztása szervezeti és olvasói szempontból is hasznos. Az eddig nyolcezer négyzetméteren, de tizenkét épületben működő könyvtárakat pakolták be egyetlen tizenháromezer négyzetméteres helyre. Az így létrejött -- október 22-én nyíló -- intézmény már csak azért is izgalmas, mert egyszerre irányítja két igazgató. Még nem érkeztek hírek könyvdobálós rivalizálásról, amit talán az is segít megelőzni, hogy a könyvtárak állományát egybefésülték.
A könyvtárfejlesztés legfontosabb vívmánya mégis az, hogy a technikának köszönhetően véget vetett a könyvtárosok diktatúrájának. A forradalmat a digitális könyvkölcsönzés jelenti. A gránitból faragott, bibliatartóra emlékeztető alkalmatosság leolvassa a kölcsönözni kívánt könyv vonalkódját, társítja a kölcsönző mágneskártyánkhoz, és már vihetjük is. A visszaadás még szórakoztatóbb: lakótelepi házak szemétledobóihoz hasonló csapóajtók mögé kell belökni a visszahozott könyveket.

legyenek kit hírei saját honlapján

Feliratkozás

A heti ingyenes KIT Hírlevelet megrendelheted a kit@gmconsulting.hu-ra írt "Megrendelés" tárgyú levéllel, név és intézmény megadásával, mellyel jelzed az Adatkezelési tájékoztatóban foglaltak elfogadását.

A hírlevél lemondása: ugyanígy, de „Lemondás” tárgymegjelöléssel.




Hírlevélről

A hírlevél hetente (júliusban, augusztusban kéthetente), térítésmentesen, csak elektronikus formában jelenik meg. A KIT nyomtatott példányai megtalálhatók a Könyvtörténeti és Könyvtártudományi Szakkönyvtárban is (Könyvtári Intézet, Budapest).

A KIT-archívum tartalma:
Közel 28.000 hír, 2002-től
A KIT-et az EPA (Elektronikus Periodika Adatbázis) is archiválja.

A megrendelők száma kb.:
700 fő

Olvasói létszám:
kb. 1000 fő

Adatvédelem
A KIT szerkesztői a birtokukba kerülő használói adatokat bizalmasan kezelik, azt csak az eredetileg megjelölt célra használják, harmadik fél részére nem adják át. A használati adatokat csak az egyedi adatközlőket (ha tudomásukra jut) nem visszafejthető módon, összegezve teszik közzé. Pl.: összes olvasói létszám, vagy felmérés eredményeképpen: a KIT-olvasók x%-a vezető beosztású. A használói felmérésekben a válaszadás anonim.
A szerkesztők a KIT-tel kapcsolatos visszajelzéseket egymás között megbeszélik, és visszajeleznek a levélírónak.
Adatkezelési tájékoztató

A KIT tulajdonosa:

GM Info Consulting Kft.
www.gmconsulting.hu


impresszum | szerkesztők | észrevétel e portálról