SzavazásKönyvtáros utánpótlás - mennyiség
KIT hírlevél évfolyamok2024
|
Vége az esti mesének? A szülők egyharmada sosem mesél a gyerekénekA gyerekek számára a kis dolgoknak hatalmas jelentőségük lehet. Ha magukra fújhatnak anya parfümjéből, ha a nagypapa megosztja velük a kedvenc kekszét, vagy csak körbeszaladhatják a nagynéni házát, hogy megkeressék a macskáját, az a nap fénypontja. Ugyanígy vannak az esti meséléssel is, a biztonságot, a szüleik szeretetét jelenti nekik.
Nem lehet elég korán kezdeni az esti mesélést, felolvasást, már az egészen pici totyogók is lenyűgözve hallgatják a pár soros meséket, amikor alvásidőre kerül a sor. Sajnos egy új kutatásban azt találták, hogy a szülők egyre kevesebben veszik elő a mesekönyveket, és egyre ritkább, hogy elalvás előtt mesét olvasnának a gyerekeiknek. A TomTom ezer [brit] szülő bevonásával készített egy felmérést, és e szerint háromból egy szülő sosem olvas a 0-10 éves gyerekének meséket. Vagyis a szülők egyharmada (34%) nem talál időt, kedvet, indíttatást arra, hogy esti mesélésbe kezdjen lefekvés előtt. Az indokok között szerepel, hogy sokáig kell dolgozniuk, nincs idejük a napi teendők mellett. Az apukák rendszerint az esti munkát okolják (33%), az anyukák pedig leginkább a fáradtságra hivatkoznak (30%), hogy miért nem ülnek le a gyerek ágya mellé és nyitják ki a mesekönyvet. |
FeliratkozásA heti ingyenes KIT Hírlevelet megrendelheted a kit@gmconsulting.hu-ra írt "Megrendelés" tárgyú levéllel, név és intézmény megadásával, mellyel jelzed az Adatkezelési tájékoztatóban foglaltak elfogadását. A hírlevél lemondása: ugyanígy, de „Lemondás” tárgymegjelöléssel. KIT - hírcsokrok
Néhány tematikus gyűjtemény a lapból
HírlevélrőlA hírlevél hetente (júliusban, augusztusban kéthetente), térítésmentesen, csak elektronikus formában jelenik meg. A KIT nyomtatott példányai megtalálhatók a Könyvtörténeti és Könyvtártudományi Szakkönyvtárban is (Könyvtári Intézet, Budapest). A KIT tulajdonosa: GM Info Consulting Kft. |
impresszum | szerkesztők | észrevétel e portálról |