SzavazásSzerinted beleszólhatna-e a 'köz' a könyvtári költségvetés tervezésébe?
KIT hírlevél évfolyamok2024
|
Visszautasították egy francia könyvtáros Irakba szóló vízumkérelmétE hónapban az UNESCO egyik Irakba utazó egysége kénytelen volt egyik hivatalosan meghívott könyvtárosát otthon hagyni, mert a megbízott U.S erők visszautasították vízumkérelmét. A Francia Nemzeti Könyvtár könyvtárosától, Jean-Marie Arnoult-tól francia nemzetisége miatt tagadták meg a beutazást, arra hivatkozva, hogy Franciaország annak idején az iraki háború ellen tette le a voksát. Így a kiutazó szakmai csoportnak könyvtáros szakértő nélkül kellett Bagdadba utaznia. Az IFLA képviselője példátlan és botrányos esetként értékelte az eseményt, mert mint mondta: az UNESCO kezdeményezése, mely Irak újjáépítését célozza meg globális ügy, s nem lehet a politikai erők csatározásának célpontja. A francia könyvtáros, Jean-Marie Arnoult azonban úgy vélekedik, jelen pillanatban a legfontosabb az, hogy a szakértői csoport elkezdhesse munkáját, hiszen például csak a bagdadi Nemzeti Múzeumból több mint 3000 tárgy hiányzik, s a szemtanúk szerint a nemzeti könyvtár gyűjteményének állapota is katasztrofális. (szemlézte: KE)
Régebbi hírforrás(ok): 2003. 05. 28., link |
FeliratkozásA heti ingyenes KIT Hírlevelet megrendelheted a kit@gmconsulting.hu-ra írt "Megrendelés" tárgyú levéllel, név és intézmény megadásával, mellyel jelzed az Adatkezelési tájékoztatóban foglaltak elfogadását. A hírlevél lemondása: ugyanígy, de „Lemondás” tárgymegjelöléssel. KIT - hírcsokrok
Néhány tematikus gyűjtemény a lapból
HírlevélrőlA hírlevél hetente (júliusban, augusztusban kéthetente), térítésmentesen, csak elektronikus formában jelenik meg. A KIT nyomtatott példányai megtalálhatók a Könyvtörténeti és Könyvtártudományi Szakkönyvtárban is (Könyvtári Intézet, Budapest). A KIT tulajdonosa: GM Info Consulting Kft. |
impresszum | szerkesztők | észrevétel e portálról |