SzavazásKönyvtáros utánpótlás - mennyiség
KIT hírlevél évfolyamok2024
|
Zűrzavar és nyomor a kulturális közszférában -- a hatékonyság egyik okdalon sem diskurzus-témahvg.hu: Örüljünk tehát, hogy a budapesti könyvtárak még nem zártak be, a nagy fővárosi intézmények pedig még működnek?
Földiák András: Ennek örülhetünk, de több olyan jelentős könyvtárunk van, amelynek évek óta egyetlen forint sem jut az állománya gyarapítására. Elsősorban a szakintézmények, a múzeumok könyvtárai kerültek rendkívül rossz helyzetbe, de számos kisebb település könyvtára is csak vegetál. Az önkormányzatok költségvetéséből jó, ha a fűtésre és világításra futja. Valamivel jobb helyzetben vannak azok a kisebb vidéki könyvtárak, melyek beléptek a kistérségi könyvtári ellátó rendszerbe, és a kistérségi normatívából részesednek. Azok a könyvtárak, melyek a közművélődési intézmények keretein belül működnek, osztoznak ezek sorsában. Például a Hajdu-Bihar megyei könyvtár és művelődési központ három hétig zárva tartott januárban, éppen az egyetemi vizsgaidőszakban, azért, hogy megtakaríthassák a fűtés költségeit. Ebben az időben bezárt a megye minden múzeuma. Ez a jelenség persze nem egyedüli, hiszen több megyében, köztük Zalában, Baranyában voltak kénytelenek hasonló módon spórolni a fűtésen. Fenntartóik, a megyei közgyűlések, kritikus helyzetbe kerültek, ezért folyamodtak ehhez a drasztikus intézkedéshez. |
FeliratkozásA heti ingyenes KIT Hírlevelet megrendelheted a kit@gmconsulting.hu-ra írt "Megrendelés" tárgyú levéllel, név és intézmény megadásával, mellyel jelzed az Adatkezelési tájékoztatóban foglaltak elfogadását. A hírlevél lemondása: ugyanígy, de „Lemondás” tárgymegjelöléssel. KIT - hírcsokrok
Néhány tematikus gyűjtemény a lapból
HírlevélrőlA hírlevél hetente (júliusban, augusztusban kéthetente), térítésmentesen, csak elektronikus formában jelenik meg. A KIT nyomtatott példányai megtalálhatók a Könyvtörténeti és Könyvtártudományi Szakkönyvtárban is (Könyvtári Intézet, Budapest). A KIT tulajdonosa: GM Info Consulting Kft. |
impresszum | szerkesztők | észrevétel e portálról |