"A könyvtáros szeme mindent lát" vagy, sokkal inkább: "áttetszőek és elérhetőek vagyunk"... üzenheti az idehaza szokatlan könyvtábelső-elrendezés, melyben a könyvtárosok irodái a használói terek felől is láthatóak. (Hallgatókoromban elismeréssel jegyeztem meg egy ott dolgozónak az akkori OSZK-KMK üvegfallal elzárt feldolgozói terére mutatva: milyen korszerű, bizalmas sugárzó a láthatóság! - Ne is mondd, már többször kértük függöny felszerelését... - volt a válasz.)

A KIT-ben a téma kapcsán szóltunk már link a Deichman Björvika könyvtárosainak ilyen típusú láthatóságáról, de ugyanazon hálózat Holmlia fiókkönyvtárában is hasonló a megoldás.

A Liechtensteini Nemzeti könyvtárban is hasonló a helyzet: a harmadik szinten minden további nélkül be lehet látni az olvasói térből az irodába. A felirat pl.: "Gyula Zsugan Gedeon Hidber - Bibliothekar". Hoppá! Akkor eszerint (kivételesen) magyarul is lehet kérdezni... Zsugán Gyula kérdésemre bemutatta a helyszínt. Tudatos belsőépítészi megfontolás volt a láthatóság az épület átépítésekor. A cél az volt, hogy a látogatók bárkitől, bármikor tudjanak kérdezni, annál is inkább, mert a könyvtár nem minden nyilvános szintjén található információs pult. E helyzet megkönnyíti az esetleges további átalakításokat is, és egyben költséghatékonyságot is szolgál.

Arra a kérdésemre, hogy munka közben okoz-e gondot az ilyesféle láthatóság, megtudtam:
- Az esetek többségében nem jelent zavarást, ha a könyvtárlátogatók bekopognak, mert kérdésük van: ez amúgy elég ritkán, hetente egyszer vagy kétszer fordul elő az én irodámnál, és a többi munkatárs is általában hasonló tapasztalatokkal rendelkezik. Ha pedig valaki elmélyülten szeretne az irodában dolgozni vagy pl. telefonkonferencán vesz részt, kitehet az ajtóra egy 'Kérem, ne zavarjon' táblát. (Fotókat ld.: link - Björvika, Holmlia, majd Zsugán Gyula irodájának a kívülről és belülről való nézetével kezdve a liechtensteini példa). (MG)