Gutenberg-galaxis

2022.10.04. 17:04

Hetvenéves a megyei könyvtár, megülték a kerek évfordulót

Kiállítás megnyitóval egybekötött kis ünnepség volt kedden délelőtt Szekszárdon, az Illyés Gyula Megyei Könyvtárban. Hét évtizeddel ezelőtt született meg itt a megyei könyvtár, s most a lépcsőházi tárlaton a hét évtized történéseit felelevenítő, megörökítő fekete-fehér és fotók idézik fel a múltat.

Hetvenéves a megyei könyvtár, megülték a kerek évfordulót (Fotó: M. D.)

Fotó: Denes Martonfai

Az egész országban hetvenedik jubileumot ünnepeltek a bibliotékák, ugyanis 1952-ben történt, hogy kialakították a megyei könyvtárak rendszerét. Ez lényeges állomás volt a Gutenberg-galaxisban, a nyomtatott könyv terjedésében. Az ötvenes évek elején, szinte anakronisztikus módon, nyugat-európai, angolszász mintára megteremtették az új intézményi formát, az egységesen működő könyvtári hálózatot. A korábbi kaszinók, katolikus legényegyletek könyvtári anyaga egységessé vált, s kezdett kialakulni, gyűlni a mai gyűjtemények törzsanyaga.

Az eltelt hetven év során ugyan sok változáson, válságon is átment ez a rendszer, de mindig azt szolgálta, hogy bármely kis településen lévő könyvtárban is elérjék, használni tudják az ország valamennyi intézményének gyűjteményét, azt a szellemi infrastruktúrát, amelyet a könyvtárak jelentenek. Jelenleg Tolna megyében 93 településen van olyan hely, ahol fogadni tudják a könyvet olvasni szándékozókat.

Kiállítás megnyitóval egybekötött kis ünnepség volt kedden délelőtt Szekszárdon, az Illyés Gyula Megyei Könyvtárban. (Fotó: M. D.)

A szekszárdi ünnepen Liebhauser János, a megyei könyvtár igazgatója érthető módon kevesebbet beszélt a múltról, mint a jövőről. Ugyanis hamarosan valósággá válik a bő fél évszázada dédelgetett álom, lesz igazi, a korhoz hű, megfelelő otthona a megyei könyvtárnak.

A múlt század hatvanas éveinek elején épített könyvtár rövid időn belül kinőtte falait, az évtizedek során 12 kifizetett és elfogadott terv készült az új épületről, de csak a legutolsó kezd megvalósulni. A tavaly kezdett építkezés szépen halad, a bő hétmilliárdos beruházás eredményeként jövőre új otthont kap a bibliotéka és a levéltár. A ZÁÉV elkészíti az épületet, a város berendezi, bebútorozza azt, s jövő nyáron, amikor amúgy is néhány hétre bezárnák a könyvtárat, átköltöznek a könyvek, s vagy a város napján, augusztus 29-án, vagy szeptember elsején megnyílik a plázaszerű új létesítmény.

Nemrég a könyvtárosok bejárták a készülő házat, a majdani kulturális találkozási pontot. A raktárak mellett lesznek tágas terek, egy 200 négyzetméteres előadóterem is, ez egyébként mozgatható falakkal akár három kisebbre bontható. A házban lesz a Lázár Ervin emlékének adózó gyermekkönyvtár, továbbá audioszoba, akusztikus terem, ahol a legjobb minőségben lehet majd zenét hallgatni, akár a reneszánszát élő bakelitlemezekről. Kialakítanak boxokat, intim területeket, ahol lehet tanulni, elmélyülten olvasni, és úgymond családbarát lesz az egész épület.

A szekszárdi ünnepen Liebhauser János, a megyei könyvtár igazgatója tartott előadást a könyvtár múltjáról és jövőjéről. (Fotó: M. D.)

A technika korszerűsödése is hoz több változást, bevezetik a könyvek automatikus azonosításhoz az RFID rendszert, kis jeladó címkét kap minden kötet. Ugyanakkor nyílik hagyományos könyvesbolt, antikvárium is, mert a megyei könyvtár nagyon sok értékes hagyatékot kap, gyakorta sok egyféle könyvet, s ezek itt találhatnak új gazdára. Hasonló célt szolgál a könyves szekér, amely akár a város utcáit járja majd.

Őrizni a hagyományokat, ugyanakkor haladni a korral, ezt a kettős célt valósítják meg az újabb hetven év kezdetén a megyei könyvtárban, megőrizve a 2020-ban kapott minősített könyvtár rangot.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában