Fejlesztés

2023.04.10. 08:00

Őszre megújul a várpalotai könyvtár

Őszre megújul a várpalotai Krúdy Gyula Városi Könyvtár. Korszerű homlokzati nyílászárókkal, modern padlózattal, valamint új bútorokkal is gazdagodik az intézmény. A munkaterületet a napokban adták át a közbeszerzésen nyertes beruházónak.

Szabó Péter Dániel

Budai László, a városi könyvtár vezetője (középen) mutatja a kiürített épületet a szakembereknek Fotó: Szabó Péter Dániel

A várpalotai városi könyvtár közel negyven éve költözött jelenlegi helyére a Szent István út 1. szám alá, s azóta jelen-tősebb felújítás nem történt az intézményben. Régi igény tehát, hogy az épület kívül-belül megújuljon, méltó legyen a 21. század kihívásaihoz. Egy nyertes pályázatból, önkormányzati önerővel kiegészülve most megújulhatnak a belső terek, valamint az épület akadálymentesítése is megtörténik. 
– Eredetileg egy új könyvtárépületet szerettünk volna építeni, azonban az elnyert összeg, amit a zsinagógával együtte-sen szerettünk volna megvalósítani, végül kevesebb lett, így az újról le kellett mondani. Közben az építőiparban látvá-nyosan emelkedtek az árak, így végül amellett döntöttünk, hogy a régi könyvtárépületet újítjuk fel. Az elnyert pályá-zati összeg erre sem volt elegendő, úgyhogy ki kellett egészíteni az önkormányzatnak több, mint 100 millió forinttal. Hat hónapja van a felújításra a kivitelezőnek, reményeink szerint szeptemberben már egy megújult könyvtára lesz Várpalotának – mondta el kérdésünkre Campanari-Talabér Márta, a település polgármestere. 
A 272 millió forintból megvalósuló beruházás keretében többek között új padlózatot, álmennyezetet és bútorzatot kap a könyvtár, valamint a nyílászárók mellett a tető teljes cseréje, valamint hő- és vízszigetelése is megtörténik majd. 
– Az esztétikai mellett a legfontosabb az energetikai megújulás, hiszen az elmúlt esztendő megtanított bennünket a fenntarthatóság, a költséghatékony működtetére – tette hozzá a polgármester, akitől megtudtuk,  a megújult belső terek mellett modern külsőt is kap a könyvtár. Az épület kívülről a Táncsics utcai üzletsor hangulatát idézi majd.  Egy helyi építész, Enyedi Imre a tervező.
Az átadást követően – várhatóan szeptember közepén – a kényelmes, klimatizált helyiségekben új szolgáltatásokkal is várja majd az olvasóközönséget a Krúdy Gyula Városi Könyvtár. 
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában